Az adományozásban bíznak a civil szervezetek

A Világgazdaság szerint új támogatási stratégia terjed a hazai civilek között: megpróbálnak rendszeres támogatókat toborozni, mert a kisebb, de hosszú távon havonta fizetett összeggel jobban tervezhetnének.

  • MTI MTI
Az adományozásban bíznak a civil szervezetek

A lap csütörtöki számában ismerteti: a fő bevétel még mindig az adó egy százaléka, ennek nagy részét azonban a top szervezetek söprik be, a kisebbeknek ugyanis kevés pénzük van a kampányra. Mint Miha Tamás, a civilszervezetek kommunikációjával foglalkozó Human Dialog Kft. ügyvezetője a lapnak elmondta, a húsz-harmincezer civilszervezetből kevesebb mint száz kampányol igazán aktívan az egyszázalékos felajánlásokért, a felajánlott közel 9 milliárd forint felét az alapítványok két százaléka szerzi meg. 

A rendszeres támogatók felkutatása külföldön már elterjedt módszer, idehaza most van indulóban. "Új adományszerzési stratégiát követ Magyarországon a Greenpeace, a WWF és az UNICEF, mi megpróbálunk rendszeres adományozókat keresni" - mondta a lapnak Romet-Balla Ágnes. Az UNICEF Magyar Bizottság Alapítvány kommunikációs igazgatója kifejtette: a végső cél az, hogy az adományozók egy-egy program mellett elköteleződve havonta kisebb összegekkel tartósan támogassák a civileket. 

Jelenleg ez még nem jellemző, manapság a nagy katasztrófák, vészhelyzetek kapcsán mozdulnak meg az emberek, és adományoznak egyszeri alkalommal. A tartósan fennálló "néma katasztrófákhoz" viszont folyamatos pénzügyi háttérre lenne szükség - tette hozzá. Rámutatott: az emberek úgy gondolják, a rendszeres támogatást anyagilag nem engedhetik meg maguknak, pedig nincs szó nagy összegekről, havi rendszeres 3 ezer forintnyi adománnyal már életben tartható egy harmadik világbeli, súlyosan alultáplált gyermek, egy 4-5 liter vizet megtisztítani képes tabletta ára pedig mindössze 10 forint.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

A végtelen lehetőségek iparága

Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.