Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
A Vodafone Magyarország álláspontja szerint egyszerűbb lenne előfizetéses alapon beszedni a júliustól bevezetendő távközlési adót, mint perc alapon, a szociális szempontokat pedig így is érvényesíteni lehetne.
A cégnél tudomásul veszik, hogy a válságnak nincs vége, és a távközlési különadó kivezetése után is szüksége van a költségvetésnek bevételekre - mondta Beck György, a társaság elnöke.
A mobilszolgáltatók éppen ezért belátva azt, hogy az államnak pénzre van szüksége, azt javasolják, hogy a távközlési adó előfizető-alapú legyen. A szociális elem ebbe is beépíthető, hiszen itt is lehet húzni egy határt, amely alatt nem vetnék ki az adót a kevésbé tehetősekre.
Szerinte a mobil és vezetékes szolgáltatásokra 15-16 millióan fizetnek elő, ezért az egy ügyfélre eső adó csak néhány száz forint lesz akkor is, ha jövőre 52 milliárd forint bevételt vár innen az állam.
A Matolcsy György gazdasági miniszter által szerdán ismertetett percalapú adókivetéssel kapcsolatban azt mondta, ha ez valósul meg, akkor azt a pénzt, amit a hálózat fejlesztésére költenének a távközlési szolgáltatók, a számlázási rendszer átalakítására kell fordítaniuk. Hozzátette, a számlázási rendszer átalakítása nagyon bonyolult lesz, mert egy-egy szolgáltatónak több ezer díjcsomagja van.
Beck György úgy vélte, ha az állam ügyfélalapú megoldást választaná, akkor a bevétel is garantált lenne, mert a szolgáltatók sokkal egyszerűbben beszedhetnék.
A kormány szándékai szerint a távközlési adót július 1-jétől vezetik be, ténylegesen augusztustól szedik be, az első 10 perc adómentes lesz, efölött minden perc 2 forinttal adózik. A magánszemélyek esetében az adó maximum 700 forint lesz havonta, a cégek pedig legfeljebb 2.500 forintot fizetnek. Az adót - amely az idén várhatóan 30 milliárd forint bevételt jelent a költségvetésnek, jövőre pedig 52 milliárd forintot - a távközlési cégeknek kell megfizetniük.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
Június utolsó hétvégéjén Szerbiában és Magyarországon is új erőre kapott a tiltakozás a rendszer ellen, Budapesten a Pride, Belgrádban a Vitus-napi tüntetések vitték az utcára a megfáradni látszó ellenzékieket.