Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az Európai Bizottság pénteken Brüsszelben kiadott előrejelzése szerint idén és jövőre is a bruttó hazai termék 3 százaléka alatt marad az államháztartás hiánya Magyarországon, ezzel az ország teljesíti az uniós hiánykritériumot.
A prognózis szerint az idén 2,5, jövőre 2,9 százalékos deficit várható, kevesebb az őszi előrejelzésben szereplő 2,8, illetve 3,7 százalékos értéknél.
Olli Rehn pénzügyi biztos sajtótájékoztatóján azt mondta, a kedvezőbb előrejelzés a múlt hónapban beadott konvergenciaprogramban szereplő pótlólagos intézkedéseknek köszönhető. Hozzátette, hogy a szerkezeti reformok területén is mutatkozott előrelépés.
A biztos nem válaszolt ugyanakkor arra a kérdésre, hogy ez kedvező döntést jelez-e előre a Magyarországgal szemben túlzott deficit miatt zajló eljárásra vonatkozóan. Ezzel kapcsolatban Brüsszel várhatóan e hónap végén készít javaslatot - jelezte Rehn.
A jelentés úgy véli, hogy továbbra is az "egészséges növekedési ütemű" export lesz a magyar növekedés fő hajtóereje, a belső kereslet élénkülése nem várható. Utóbbinak az az oka, hogy az ebből a szempontból figyelembe vehető reáljövedelem a bizottság szerint csökkenni fog, elsősorban a munkaerőpiac - bizonytalan gazdasági kilátások, adóemelések és a korábban vártnál magasabb infláció miatti - nehézségeinek következtében.
Idén visszaesés, jövőre kis növekedés
A testület szerint jövőre e nemrégiben elhatározott tranzakciós adó bevezetése visszaveti a belső kereslet bővülését. Az utóbb említett fejlemények negatív hatását mindazonáltal részben (az elkövetkező években) kompenzálja a bankszövetség és a kormány között az árfolyam rögzítéséről kötött megállapodás - tette hozzá a jelentés Magyarországra vonatkozó része.
Az év elejei ÁFA emeléseket az elemzés szerint a várnál gyorsabban hárították át a fogyasztókra a vállalatok, ami a magánszektor mozgásterének további szűkülését is magával hozta, növelve a munkanélküliség további növekedésének kockázatát.
Idén a bizottság 0,3 százalékos gazdasági visszaesést, jövőre kerek 1 százalékos növekedést jósol Magyarországnak. A testület aggasztónak tartja, hogy a befektetések szintje továbbra is várhatóan csökkenni fog. A GDP-hez viszonyított befektetési arány 15 év óta már így is a legalacsonyabb - jegyezte meg. Szerinte ezt a területet sújtja leginkább a tranzakciós adó, valamint a konvergenciaprogramban is jelzett ágazati illetékek.
A foglalkoztatást illetően a jelentés úgy vélte, hogy a legnagyobb kihívás az alacsonyabb képzettségűek kategóriájában található. A foglalkoztatás bővítésének fő forrása a bővülő közmunkaprogram lehet - derül ki a jelentésből, amely szerint ez a program ugyanakkor kissé kiszoríthat más aktív munkaerő-piaci intézkedéseket.
Nem látszik a biztonsági tartalék fedezete
Az exportkilátások tekintetében a jelentés külön megemlítette a munkát nemrégiben megkezdett, illetve jövőre kezdő autóipari létesítmények kulcsszerepét. Megjegyezte azt is, hogy a belső fogyasztás csökkenése miatt várhatóan visszaesik az import, ami tovább javítja a külkereskedelmi egyenleget.
Az infláció a dokumentum szerint váratlanul magas volt ez év elején, ami egyfelől közvetett adóemelkedések, illetve az árfolyam ideiglenes megnövekedése miatt következett be. Az új adóintézkedések miatt az infláció valószínűleg magasabb marad a központi bank előrejelzésében szereplőnél - emelte ki a jelentés.
A brüsszeli bizottság ismét megjegyezte, hogy a tavalyi 4,3 százalékos államháztartási többlet egyszeri intézkedéseknek köszönhető, amelyek hiányában 5,25 százalékos deficittel kellett volna számolni.
A hiány a mostani előrejelzésnél idén és jövőre is az uniós kritérium alatt marad. 0,3 százalékos csökkenést jelentenek az idei deficit arányában a Brüsszelnek a legutóbbi konvergenciaprogramban jelzett intézkedések. A programban szereplő 0,4 százalékos többlettartalék fedezetét ugyanakkor a bizottság egyelőre nem látja. A testület némi kiadási elcsúszást is vár egyebek között a gyógyszertámogatásokhoz, illetve a közlekedési ágazatbeli kiadásokhoz kapcsolódóan.
Bejönnek a megszorítások
A jövő évi deficitelőrejelzés jelentős csökkenését a jelentés egyebek között az idei kedvezőbb helyzettel indokolja, valamint az adóintézkedésekből, illetve kiadáscsökkentésekből eredő megtakarításokkal. A konvergenciaprogram tanúsága szerint a szerkezetei reformok egyes elemei hangsúlyosabbá váltak, ugyanakkor hiánynövelő a hatása a kormány és a bankok közti megállapodásnak, illetve a növekvő kamatkiadásoknak.
Idén jelentős mértékben, 4,25 százalékról 2,1 százalékra csökken az úgynevezett szerkezeti hiány is, viszont jövőre csak enyhébb javulás várható. Tavaly az államadósság a GDP 80,6 százalékára csökkent. Idén további mérséklődés várható (78,5 százalék) és ez jövőre is folytatódik (78 százalék) - véli az előrejelzés.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Egy ambíciózus igazgató és a lelkes, jól felkészült tantestület bárhol alkalmazható, példaértékű iskolai modellt dolgozott ki és vezetett be Tarnabodon. Riport.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A Magyarországra szabott terv szerint 2028-tól jelentősen bővülne a feltételekhez kötött uniós források köre.
Az ír együttes több fellépését lemondták már, miután Izrael-ellenes jelszavakat skandáltak a koncertjeiken.
A miniszter beszélt Tiborcz Ferrarijáról és a Pride-ról is.