Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
„Beautiful Day” – ez a címe a U2 együttes egyik közismert slágerének, de igaz lehet a mai napra is. A Facebook-részvények tőzsdei bevezetésével akár milliárdos vagyonra is szert tehet ugyanis Bono, a csapat énekese.
Bono a zenélés mellett befektetésekkel is foglalkozik: cége, az Elevation Partners korábban 90 millió dollárért szerzett 2,3 százalékos tulajdonrészt a Facebookban 2009-ben, még mielőtt döntöttek a társaság tőzsdére vezetéséről.
A befektetés megtérülni látszik a pénteki, első kereskedési nap bevezető számai alapján. Azt nem tudni, pontosan mennyi jövedelem folyhat be Bono cégéhez, de könnyen lehet, hogy a tulajdonrészének köszönhetően lekörözi a leggazdagabb zenészek listáján Paul McCartneyt. A Beatles-tag vagyonát 1,05 milliárd dollárra becsülik – írja a Huffington Post.
A lap arról is ír, hogy a U2 együttes újra stúdióba vonult, és új dalokon dolgoznak.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.