A francia miniszter Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszterrel folytatott megbeszélését követően hangsúlyozta: az euróövezeti államok közös garanciavállalásával kibocsátott kötvény koncepciója "nagyon fontos" Párizs számára, az eszmecserén viszont nem közeledtek az álláspontok, mindkét fél "a már ismert nézeteket mutatta be". Ugyanakkor a francia vezetés a szerdai informális EU-csúcson ismét előveszi a témát, mert a találkozónak csak akkor van értelme, ha mindenről nyíltan lehet beszélni - fejtette ki Moscovici a német pénzügyminiszterrel tartott sajtótájékoztatón.Wolfgang Schaeuble, Pierre Moscovici a mai megbeszélésenAP / Markus SchreiberSchäuble nem kommentálta Moscovici megjegyzését, Steffen Kampeter pénzügyminisztériumi államtitkár viszont egy hétfői rádióinterjúban hangsúlyozta: a közös euróövezeti kötvény "rossz orvosság káros mellékhatásokkal".Az elképzelés 2010-ben, az euróövezeti államadósság-válság mélyülésével együtt került előtérbe. Az előző elnök, Nicolas Sarkozy idején Franciaország még elutasította a koncepciót, egyebek mellett Németországgal és Hollandiával együtt. A legfőbb ellenvetés az volt, hogy a közös garanciavállalás révén javuló finanszírozási feltételek csökkentik az ösztönzést a válságba jutott államokban a szerkezeti reformok végrehajtásra, és a közös kötvény így csak mélyítené a válságot, ahelyett, hogy hozzájárulna a megoldáshoz. Elemzők szerint az elutasítás másik fő oka az, hogy emelkedne a jobb helyzetben lévő országok, például Németország államadósságának finanszírozási költségre, vagyis a közös kötvény magasabb hozammal kelne el a piacon, mint a német államkötvény.Az ellentétek dacára Berlin és Párizs továbbra is szoros együttműködésre törekszik - hangsúlyozták a miniszterek. "Az erős és cselekvőképes Európa közös érdek" - mondta Schäuble. A német-francia tengely nem kizárólagos, tekintettel kell lenni a kisebb államokra is, de "ha mi nem tudunk megállapodni, akkor semmi nem mozdul előre Európában" - emelte ki a német pénzügyminiszter.A görög helyzet megítélésében egyeznek az álláspontok, Berlin és Párizs egyaránt úgy véli, hogy Görögországnak az euróövezetben kell maradnia. Ugyanakkor a nemzetközi pénzügyi támogatáshoz kapcsolódó megállapodást be kell tartani - hangsúlyozták a miniszterek.
EU-kötvények: nem értenek egyet a franciák és a németek
Németország továbbra is elutasítja, az új párizsi vezetés viszont pártolja a közös euróövezeti államkötvény ötletét - derült ki Pierre Moscovici francia pénzügyminiszter hétfői berlini bemutatkozó látogatásán.
Ők lesznek a 2027-es költségvetés nyertesei, vesztesei, és azok, akik csak első ránézésre tűnnek vesztesnek
A NER idején nem rúgott labdába a biztonsági cégcsoport, most új vállalkozást indít
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Török Gábor Feledy Botondról: Azért ez nem kis bravúr
Meghalt a király, éljen a király: Mit kell tudni a lakáshitelek változásairól?
Az Otthon Start egy eleve fűtött ingatlanpiacon idézett elő masszív drágulást, pont ez okozta a végzetét is.
Növelheti a demencia kockázatát a nők millióit érintő betegség? – összefüggést talált egy új kutatás
Tizenöt év botrány következmények nélkül: ez volt Ókovács Szilveszter rezsimje az Operaházban
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Az Egyesült Államok csapást mért Iránra órákkal a keddi félidős választások előtt
Orosz légicsapás ért egy kórházat Harkivban, több mint 60-an megsérültek
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.