Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Magyarországon az élelmiszerboltok árai átlag 6 százalékkal emelkedtek az első negyedévben, Európában pedig 5 százalékkal - közölte a Nielsen kedden az MTI-vel.
A piackutató összeállítása szerint a magyarországi a második legnagyobb drágulási ütem Európa vizsgált huszonegy piaca között, a törökországi 12 százalék után.
Most már négy egymás után következő negyedévben nőtt átlag 5 százalék körül az európai élelmiszer-kiskereskedelem bevétele. Az előző két év során kisebb, plusz 2-3 százalékos mutatók jellemezték ezt a piacot - állapítja meg a Nielsen tanulmánya. A legnagyobb növekedést elért országok 2012 első negyedévében Törökország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország voltak. Két országban pedig, Svájcban és Görögországban érték szempontjából csökkent a bolti forgalom 4, illetve 3 százalékkal.
Mennyiségben 1 százalékkal kevesebb élelmiszert, háztartási vegyiárut és kozmetikumot adtak el a magyarországi üzletek az idén január-márciusban, a tavalyi hasonló időszakhoz viszonyítva. Magyarország mellett tizenegy további országban csökkent a mennyiségi értékesítés. Görögországban kiemelkedő mértékben 5 százalékkal esett vissza mennyiségben az értékesítés, de Csehországban és Portugáliában is 4-4 százalék mínuszt regisztráltak a piackutatók.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Sokak félelme szerint Oroszország néhány éven belül képes lehet arra, hogy támadást indítson egy másik európai ország, akár egy NATO-tagállam ellen. Ez attól is függ, hogy Ukrajna meddig állja a sarat.
Az érintett anyák már at idén júliusban megszerzett jövedelmük után is szja-t kötelesek fizetni.
Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre.
A henani Shaolin templom közleménye szerint Sí Jonghszinnak eltitkolt gyermekei is születhettek.