Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A távközlési adó maximuma idén havi 400, illetve 1400 forint lehet az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságában, illetve a költségvetési és számvevőszéki bizottságában csütörtökön elfogadott módosító javaslat szerint.
Mindkét bizottság tagjai egyhangúlag fogadták el a gazdasági bizottság módosító javaslatát, amely szerint 2012-ben a hívószámról indított hívások, küldött üzenetek utáni fizetendő adó havi összege magánszemély előfizetőnél nem lehet több 400 forintnál, nem magánszemély esetén pedig 1400 forintnál.
A jövő évi távközlési adó a korábban beterjesztettel azonos marad, így 2013-tól magánszemély esetén havi maximum 700, nem magánszemély esetén maximum havi 2500 forint.
Ugyancsak egyhangúlag fogadta el a két bizottság azt a módosító javaslatot, amely szerint a kiszámlázást követő második hónapban válik esedékessé a távközlési adó befizetése, azaz a júliusi számlát nem augusztusban, hanem szeptemberben kell befizetni.
A két bizottság elvetette a fideszes Babák Mihály módosító javaslatát, amelyben a képviselő azt javasolta, hogy az áfatörvény tegye lehetővé, hogy a kkv-szektorhoz tartozó vállalkozásoknál az alanyi adómentesség 5 millió forintról 6,5 millióra emelkedjen. Mivel a módosító javaslat megkapta az egyharmados támogatást, így az a plenáris ülés elé kerülhet.
A szocialista képviselők által benyújtott módosító javaslatokat a bizottságok elvetették, mivel azok még a képviselők szavazatainak egyharmadát sem kapták meg, így azok a plenáris ülés elé nem kerülnek.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.