A New York-i tőzsde is a görögöktől rettegett

A New York-i tőzsdemutatókat az amerikai makrogazdasági adatok és az európai hírek alakítják majd elsősorban a hétfővel rövidített kereskedési héten.

  • MTI MTI
A New York-i tőzsde is a görögöktől rettegett

A péntekkel záródott héten a New York-i börze valamennyi vezető tőzsdemutatója emelkedéssel zárt, négy héten belül először.

Szakértők szerint a jövő héten komoly trendformáló lehet a májusi amerikai fogyasztóibizalom-index alakulása, az első negyedévi GDP-növekedésre vonatkozó előzetes adat, illetve a szám, hogy miként alakult a foglalkoztatás májusban a magánszektorban.

Gyakorlatilag befejeződött az első negyedévi amerikai vállalati gyorsjelentések időszaka, a jövő héten ismertetésre kerülő nagyon kevés cégeredmény már nem befolyásolja érdemben a tőzsdemenetet.

Az elmúlt hetekben jelentősen alakították a befektetői hangulatot az Európával és különösen Görögországgal kapcsolatos hírek. Elemzők szerint a jövő héten a befektetők már inkább a június 17-i megismételt görög parlamenti választások előtti közvélemény-kutatások eredményeit figyelik majd, azt, hogy az euróövezetben maradást, vagy az azt elutasító pártra szavazók vannak-e többen.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Kádár Tamás: Nincs jó válasz

Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.