Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A Vodafone közölte, hogy nem tudja egyedül vállalni a telefonadó és a válságadó jelentette terhet - írja a NOL.
Két héttel a Telenor mobilszolgáltatót követően a Vodafone is közölte, hogy ügyfeleinek kell megfizetnie a telefonadót - írja a NOL.hu. A lap szerint kedden sajtómeghívót küldött ki a Vodafone Magyarország, melyben felvázolják, hogy a távközlési szektort a hagyományos, minden más céget érintő adók mellett 2010 óta egy különadó, az úgynevezett válságadó is sújtja, amely jelentős hatással van a Vodafone 2013 márciusában záródó pénzügyi évére. Az új telefonadó egy újabb súlyos teher, amit a társaság ezúttal már nem tud egyedül vállalni, többek között azért sem, mert a válságadóval ellentétben itt nem ideiglenes adóról van szó - teszik hozzá az idézett közleményben, majd rátérnek a lényegre: "annak érdekében, hogy a Vodafone ügyfeleinek továbbra is a legkorszerűbb telekommunikációs szolgáltatásokat tudja nyújtani, tarifái módosítására kényszerül". A vállalat a NOL szerint azt írja, a részletekről csütörtökön számolnak be.
A Telenor már két hete közölte, hogy mindaddig, amíg a két adó párhuzamosan fut, át fogják hárítani azt az ügyfelekre.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Érdemi megtakarítást lehet elérni megfizethető, régi ingatlanban is alkalmazható okoseszközökkel. A csúcs a mindent integráló rendszer, bár ez inkább új otthonoknál célszerűbb.