Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Aláírta a nyugdíjkorhatárt emelő törvényt Bronislaw Komorowski lengyel államfő, miközben a társadalom több mint 80 százaléka ellenzi a változásokat.
A nyugdíjrendszer módosítása nem zárja le a szociálpolitikai rendszer átszervezését, mert az új jogszabályokat konkrét megoldásokkal kell a továbbiakban megtámasztani - jelentette ki Komorowski pénteken, miután a lengyel politikai pártok képviselőivel egyebek mellett a fiatalok foglalkoztatásáról és családpolitikai kérdésekről tárgyalt.
A nyugdíjtörvény ellen az elmúlt hetekben többször is tüntettek, egyebek mellett a Szolidaritás szakszervezet kezdeményezésére. A legnagyobb ellenzéki párt, a nemzeti konzervatív Jog és Igazságosság képviselője pedig bejelentette, hogy a hatalom átvétele után semmissé nyilvánítják az új törvényt. A jogszabályt a Baloldali Demokratikus Szövetség sem támogatja.
A CBOS közvélemény-kutató intézet májusi felmérése is azt bizonyítja, hogy a lengyel társadalom ellenzi a módosításokat: a megkérdezettek 88 százaléka nem ért egyet a nők nyugdíjaztatási feltételeinek módosításával, 82 százalék nem támogatja a férfiakat érintő változásokat. Ugyanakkor a felmérés résztvevőinek 80 százaléka szerint szükség van a rendvédelmi szervek nyugdíjkedvezményeinek törlésére.
Az új törvény 2013-tól szakaszosan 67 évre emeli a nyugdíjkorhatárt mindkét nem számára, így az új korhatárt a nők 2040-ben, a férfiak 2020-ban érik el. Most a nők 60 évesen, a férfiak 65 évesen vonulhatnak nyugdíjba.
Külön jogszabály vonatkozik a rendvédelmi szolgálatokban dolgozókra, akik az új jogszabály értelmében 55 évesen vonulhatnak nyugdíjba, ha legalább 25 évet töltöttek szolgálatban. Most minimum 15 év szolgálatteljesítés után kortól függetlenül nyugdíjazhatók.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
„Állnak már az úttörősátorak, de ti mindig legyetek bátorak” – szóviccelt Geszti.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”