Márciusban 1,075 millió volt az állástalanok száma Görögországban. Tavaly 17,7 százalék, 2010-ben 12,5 százalék volt az átlagos munkanélküliség. Az Elstat adatai szerint a 15 és 24 év közöttiek körében 52,8 százalékos volt a munkanélküliség márciusban. Egy évvel korábban a ráta 42 százalék volt.Az euróövezetben a munkanélküliség átlagosan 10,9 százalék volt márciusban. A görög gazdaság ötödik éve van recesszióban. Hivatalos várakozások szerint az idén 5 százalékkal csökken a bruttó hazai össztermék (GDP).AP
Újabb rekordon a görög munkanélküliség
Görögországban rekordszintre, 21,9 százalékra nőtt a munkanélküliség márciusban az előző havi 21,4 százalékról, és az egy évvel korábbi 15,7 százalékról az Elstat, a görög statisztikai hivatal csütörtöki közlése szerint.
Orbán Viktor, a társadalmi kapcsolat – hogyan értelmezzük a volt miniszterelnök „A” kartonját?
Ungváry Krisztián: Ha igaz, amit Németh Miklós Orbánról állít, törvénytelenséget követett el
Orbán Viktor nyilvánosságra hozta a beszervezésének kísérletéről szóló dokumentumokat
„Az ügyészi szervezet nevében megkövetem a társadalmat” – bemutatkozott az új legfőbb ügyész
Magyar Péter: Pócs János csalt a szavazásnál
Kivizsgálják, működött-e Pócs János szavazógépe
Elrendelték a nyomozást a Kisfaludy program 475 milliárdnyi támogatása ügyében
A feljelentést októberben tette a gazdasági és energetikai minisztérium.