Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
2,8 milliárd forintos veszteséget szenvedett el tavaly a Pick Szeged Zrt., a Csányi Sándor OTP elnök-vezérigazgató tulajdonában lévő Bonafarm cégcsoport tagja, holott az előző években még nyereséges volt – áll a Délmagyarország szombati cikkében.
A Pick Szeged Zrt. árbevétele tavaly a 2010-es 58,4 milliárdról 58,1 milliárd forintra csökkent, az adózott eredmény pedig 161 millió forint nyereségről 2,78 milliárd forint veszteségre esett vissza. A cég 2009-ben még mintegy 1,5 milliárd forint nyereséget ért el. Éder Tamás, a Bonafarm vállalati kapcsolatokért felelős és PR-igazgatója a lapnak elmondta: a veszteséget elsősorban az okozta, hogy a társaság képtelen volt átadási áraiban érvényesíteni az év során végbement drasztikus élőállat-, illetve húsáremelkedést, valamint az egyéb termelési költségeinek – energia, munkaerő – növekedését.
A Pick Szeged Zrt. főként olyan prémiumtermékeket készít, amelyek iránt a kereslet sajnos folyamatosan csökken, mivel a fogyasztók árérzékenysége erősödik, és mindinkább az olcsóbb, gyengébb minőségű termékek felé fordulnak – írta a napilap.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
Főszabály szerint a munkabért forintban kell fizetni. Vannak azonban kivételek, amely esetekben ettől el lehet térni.
Az idénymunkásokat foglalkoztató vállalkozásoknak kihívás a szabályok szigorodása.
A politológus arra utal, hogy a kormányfő nem igazán tudja vagy akarja a helyükön kezelni a választási felméréseket.