Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Június végére halasztotta a Fővárosi Törvényszék pénteken az ítélethirdetést abban a közérdekű perben, amelyet a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete indított a Magyar Ingatlanhitel Pénzügyi Zrt.-vel szemben – mondta Binder István, a PSZÁF szóvivője.
A perben a PSZÁF több szerződéses kitételt kifogásol, köztük azt, amelyik a végrehajtási eljárásban egy jövőben bekövetkező bizonytalan eseményre vonatkozóan előre kiköti az adós megtámadási jogról való lemondását.
A közérdekű keresetek, illetve igényérvényesítési perek esetében egyaránt a fogyasztók nevében és helyett lépett fel a felügyelet. Azt kívánja elérni, hogy a bíróság ítéletében a teljes érintett ügyfélkörre vonatkozóan állapítsa meg a kifogásolt szerződéses feltételek érvénytelenségét, valamint tiltsa el az érintett pénzügyi szolgáltatókat azok további alkalmazásától.
Eddig tíz közérdekű keresetet, illetve közérdekű igényérvényesítési pert indított pénzügyi szolgáltatók ellen a PSZÁF, közülük egyet jogerősen, hármat első fokon megnyert, a többi folyamatban van.
A felügyelet szóvivője pénteken azt is elmondta, hogy a CIB Bank ügyében hamarosan jogerős ítélet várható.
A CIB Bank esetében első fokon már pert nyert a PSZÁF: a felügyelet azt kérte a bíróságtól, állapítsa meg, hogy a bank lakossági bankkártyákkal kapcsolatos egyik kárfelelősségi szabálya jogsértő és érvénytelen valamennyi érintett fogyasztó esetében.
A PSZÁF jogerősen is pert nyert az Intrum Justitia Zrt.-vel szemben. A cég olyan fizetési felszólításokat küldött ki, amelyekben a fizetési késedelmek kapcsán rendőrségi bejelentést és büntető eljárást helyezett kilátásba.
Az említett pénzügyi szolgáltatókon kívül a Pesti Hitel Zrt., a Quality Financial Magyarország Zrt., az Argenta Credit Zrt., az Általános Hitel és Finanszírozási Zrt. és a Zee Capital Zrt., illetve AXA Bank fióktelepével, és a New Chance Credit-tel szemben indult eddig közérdekű eljárás.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Tíz éve kapcsolták hálózatra az első piaci alapon, uniós támogatás nélkül épített napelemes erőművet. A jászágói beruházás fő ígérete az volt, hogy 2025-re ingyen termeli az áramot. Megnéztük, így lett-e.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.
„Állnak már az úttörő sátorak, de ti mindig legyetek bátorak” - szóviccelt.
„A gyűlölködést nem zárhatjuk be az internetre.”