szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. fellebbez a társaság korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós számára megítélt 200 millió forintos kifizetés ellen - közölte a társaság.

"Az MNV Zrt. jogi álláspontja, egyben erkölcsi kötelessége, hogy fellebbezzen a Tátrai Miklós által indított munkaügyi perben, melynek elsőfokú ítélete szerint közel 200 millió forint jár az egykori vezérigazgatónak" - írja a nemzeti vagyonkezelő keddi közleménye.

A közlemény szerint az MNV korábbi vezérigazgatója, Tátrai Miklós által még 2009-ben indított munkaügyi perben a bíróság 2012. április 17-én hirdetett elsőfokú ítéletet. A bíróság szerint 2009 júliusában Oszkó Péter, akkori pénzügyminiszter jogellenesen szüntette meg Tátrai Miklós munkaszerződését. Emiatt a bíróság az MNV-t első fokon az elmaradt munkabér, annak kamatai, valamint kárátalány címén összesen közel 200 millió forint megfizetésére kötelezte. 

Az elsőfokú bíróság írásba foglalt ítéletét az MNV kézhez vette, és úgy döntött, hogy fellebbezést nyújt be az elsőfokú ítélettel szemben - közölte a vagyonkezelő, hozzátéve, hogy minden szükséges jogi lépést megtesz a per sikeres kimenetele érdekében, s határozottan elzárkózik egy esetleges peren kívüli egyezségtől. 

A vagyonkezelő felhívja a figyelmet arra, hogy "a Pénzügyminisztérium akkori vezetője, Oszkó Péter jogellenes döntésének súlyos erkölcsi hatásaival és pénzügyi terheivel kell most az MNV Zrt.-nek szembesülnie". 

A közlemény emlékeztet arra, hogy Tátrai Miklóst 2007. december 5-ével nevezte ki az MNV Zrt. vezérigazgatójának Veres János akkori pénzügyminiszter. Személyi alapbére havi 3,5 millió forint, havi átlagkeresete 5 millió forint felett volt. Tátrai Miklós emellett tagja volt a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanácsnak (NVT) is, amiért további 850 ezer forintos tiszteletdíj illette meg.

Oszkó Péter áprilisban - az elsőfokú döntés után, az MNV akkori közleményére reagálva - azt mondta, továbbra is úgy gondolja, hogy helyes döntés volt az MNV akkori vezérigazgatójának elbocsátása 2009-ben. A volt pénzügyminiszter úgy fogalmazott, "az fel sem merülhet, hogy Tátrai Miklóst meg kellett volna tartani".

Hozzátette, volt jogalapja a rendkívüli felmondásnak. Azóta Tátrai Miklóst több bűncselekmény kapcsán meggyanúsították, ami "furcsa fénybe" helyezi azt a tényt, hogy közben a munkaügyi pert elvesztette a vagyonkezelő - jelentette ki akkor a volt pénzügyminiszter.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!