Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) egyetért a jegybanktörvény módosításaival - mondta Simor András, az MNB elnöke az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának hétfői ülésén.
Simor András ugyanakkor kifejtette: továbbra is úgy gondolják, nincs szükség az MNB monetáris tanácsa és az alelnökök létszámának további bővítésére. Hangsúlyozta ugyanakkor: el tudják fogadni, hogy a kormány és a parlament nem nevez ki új tagokat a következő 9 hónapban. (Ekkor jár le Simor András mandátuma.)
Az MNB elnöke aláhúzta: hosszabb távon jobbnak tartanák, ha az MNB elnökének lenne véleménynyilvánítási joga a monetáris tanács tagjainak jelölésével kapcsolatban, beleértve az alelnököket is. Simor András felhívta a figyelmet arra, hogy a javaslat nem érinti az MNB vezetőjének és döntéshozóinak fizetését, pedig az azzal kapcsolatos jelenlegi szabályozás összeegyeztethetetlen az uniós jogrenddel.
Burány Sándor (MSZP) hozzászólásában üdvözölte, hogy a legvitatottabb pontokban megegyezett a kormány és a jegybank, azonban azt tartanák jónak, ha törvényben rögzítenék, hogy a monetáris tanács létszáma és az alelnökök száma nem növelhető. Kovács Tibor (MSZP) felvetette, hogy a jegybanktörvényről a megegyezés elhúzódása több 100 milliárd forintjába került a magyar adófizetőknek. Lenhardt Balázs (Jobbik) szerint a nemzeti bank csak nevében nemzeti, nem a magyarok érdekeit szolgálja, így az MNB-törvény módosításával sem értenek egyet, mint ahogyan az általa "szuperkolhoznak" nevezett Európai Unió elvárásainak való megfelelési kényszerrel sem.
Scheiring Gábor (LMP) kiemelte: jó, hogy az MNB és a kormány konfliktusa a végéhez közeledik, ugyanakkor a konfliktus eléggé költséges volt, súlyos tízmilliárdjaiba került a magyar államnak. Ezért a jövőben kordában kell tartani a hosszú távon a gazdaság fejlődését nem szolgáló döntéseket - mondta a képviselő.
Rogán Antal, a bizottság fideszes elnöke megerősítette: a kormány megvárja, hogy az Európai Központi Bank (EKB) - amely korábban több ponton kifogásolta az eredeti törvényt - véleményt mondjon a módosításokról, a parlament csak azt követően szavaz a jogszabályról. Hozzátette, hogy az MNB-törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitái még a héten lezajlanak a parlamentben, de szavazás csak az után lesz, miután az EKB megküldte véleményét.
Az MTI információi szerint az EKB július 6-ig véleményezi a nemrég előterjesztett módosításokat. Rogán Antal szerint olyan jegybanktörvény született, amely kölcsönösen szolgálja mindkét fél érdekét, és garantálja a jegybank függetlenségét. Emlékeztetett arra, hogy az MNB-törvény fő részeit a jövőben csak minősített többséggel lehet módosítani; ez pedig szerinte azért fontos, mert az előző ciklusokban nem volt olyan kormány, amely ne nyúlt volna a jegybanktörvényhez. Ezt a jövőben nem lehet majd megtenni - hangsúlyozta.
Hozzátette: a törvénymódosítás elfogadása biztosítja az MNB megfelelő működését, emellett elhárítja az akadályokat a Nemzetközi Valutaalappal és az Európai Unióval megkezdendő tárgyalások elől. A bizottság a kormánypárti képviselők 19 igen, valamint az LMP-s, jobbikos és MSZP-s képviselők 5 nem szavazata mellett találta általános vitára alkalmasnak az MNB-törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt. A jogi kutyulmány minden óvatosságot sutba dobva növeli a deficitet és az államadósságot.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
A volt külügyminisztert meg is hívta a Karmelitába a miniszterelnök, de eddig nem ültek le beszélgetni.
Súlyosan el van adósodva a GYSEV, a hitelezők december óta nem engedélyezték az árufuvarozási üzletág eladását.
Magyar Levente a Facebookon jelentette be a nagykövet berendelését.