Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A kormányzati szektor idei első negyedévi hiánya az előzetes adatok szerint 282 milliárd forint volt, a GDP 4,0 százaléka. Ez a magán-nyugdíjpénztári vagyon állam részére történt átadása nélkül számított, tavaly első negyedévi hiányhoz képest 155 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,3 százalékponttal alacsonyabb – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) hétfőn. Jelentősen nőttek a bevételek, nagyrészt az adóváltozásoknak köszönhetően.
Az uniós ESA-módszertan alapján összeállított adatok szerint az első negyedévben a kormányzati szektor bevétele 3016,5 milliárd, kiadása 3298,8 milliárd forint volt. A KSH gyorstájékoztatója szerint a bázisidőszakinál alacsonyabb hiány a bevételeknek a kiadásoknál nagyobb növekedéséből adódik.
A bevételek az első negyedévben 7,2 százalékkal növekedtek az előző év azonos időszakához képest – az előző időszakot a magán-nyugdíjpénztári vagyon átadása nélkül számítva. A jövedelemadó-bevételek 10,6 százalékkal emelkedtek, elsősorban az adójóváírás megszüntetése miatt megnőtt személyi jövedelemadó bevételeknek köszönhetően – közölte a KSH.
A termelési és importadók bevételei 8,4 százalékkal emelkedtek, ezen belül az áfabefizetések 7,4 százalékkal növekedtek. A KSH tájékoztatója emlékeztet, hogy az általános áfa-adókulcs január 1-jén 27 százalékra nőtt. A tőkeadók 8,5 százalékkal, a társadalombiztosítási hozzájárulások 3,2 százalékkal bővültek.
A kiadások 1,4 százalékkal nőttek az első negyedévben az előző év azonos időszakához képest. A felhalmozási kiadások jelentősen, 11,1 százalékkal nőttek, míg a pénzbeni társadalmi juttatások 0,7 százalékkal, a kamatkiadások pedig 0,6 százalékkal bővültek. A munkavállalói jövedelem 0,5 százalékkal, a folyó termelő felhasználás 0,3 százalékkal csökkent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Interjúnkban szóba került a Négy esküvő és egy temetés és az Idétlen időkig is. És kiderült, melyik romantikus alakításáról áradozott a lánya, Margaret Qualley.
Ezek után bármi megtörténhet, mondta egy munkácsi férfi a HVG-nek.
Karol Nawrocki a szélerőművek telepítésének ügyében volt hajthatatlan.