Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A szocialista és a Jobbikos képviselők támogatásával az LMP 89 aláírást gyűjtött össze, így a házszabály alapján felállhat a MÁV ügyeit vizsgáló parlamenti bizottság – jelentette be keddi, budapesti sajtótájékoztatóján Jávor Benedek. Az LMP benyújtotta az Országgyűlésnek a testület létrehozásáról szóló javaslatot.
A frakcióvezető elmondta, a bizottság azt venné górcső alá, hogy az a járatritkítás, amelyik ellehetetlenítette a megfelelő szintű szolgáltatások igénybevételét, hozott-e bármiféle megtakarítást. Emellett azt is vizsgálnák, hogy milyen cégek kapták meg a vasúti beruházásokba fektetett közpénzeket.
Szavai szerint miközben a Fidesz korábban azt ígérte, hogy kiemelt figyelmet fordít a vasútra, az elmúlt két évben annak „példátlan mértékű leépítése zajlik”. Hozzátette, hogy egy három hete kiszivárgott rejtett kamerás felvétel pedig megerősítette azt a gyanút, hogy „a korrupció is szerepet játszik” a vasúti beruházásokban.
Mint mondta, számos olyan nagyberuházást találni, amelyeket indokolatlanul felüláraztak és ezek a beruházások „hogy, hogy nem, rendre a Simicska Lajos érdekeltségi körébe tartozó Közgépnél landolnak”.
A frakcióvezető azt is kijelentette, hogy miután a szükséges 78-nál jóval több aláírást gyűjtöttek össze, a kormánytöbbségnek - a házszabály alapján - nincs törvényes lehetősége arra, hogy megakadályozza a bizottság felállítását. Hozzátette, ha „valamilyen trükkel meg nem próbálják ezt a vizsgálóbizottságot is ellehetetleníteni”, akkor a testület hamarosan megkezdi a munkáját.
A korábbi kormánypárti ellenérvekre reflektálva felhívta a figyelmet, hogy a kormányoldal két évvel ezelőtt 18 olyan vizsgálóbizottságot állított fel az állandó parlamenti bizottságokon belül, amelyek a 2002-2010 közötti időszak gyanús ügyeivel foglalkoztak. Végül elmondta, az LMP önállóan is elkezdte vizsgálni a vasúti ágazat legégetőbb problémáit, tapasztalataikat pedig egy úgynevezett Fehér Könyvben fogja összesíteni.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.