Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Nem nyer aránytalanul sok pályázatot a Közgép, ellenben jó partnernek bizonyult – mondta a Magyar Hírlapnak Nyiri János, a Magyar Fejlesztési Bank szóvivője, aki szerint az MSZP-kormányok idején Simicska Lajos cége még több pályázaton nyert, mint most.
"Az MFB-nél nem nyer senki" – mondta Nyiri János, a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) szóvivője a Magyar Hírlapnak adott interjújában azzal kapcsolatban, hogy a bank pályázatainak többségén a Közgép Zrt. lesz a nyertes pályázó.
"Mi szerződünk, és a Közgép is a partnereink között van. Nagy szerződésünk van a Közgéppel (34 milliárd forint), amelyet a Közgép fillérre pontosan fizet – tehát banki szempontból kitűnő ügyfél" – magyarázta Nyiri, aki elismerte, a Közgép valóban szokott nyerni, nyílt közbeszerzési eljárásokat például a bank portfóliójába tartozó Nemzeti Infrastruktúra-fejlesztő Zrt.-nél.
A szóvivő azonban kiemelte, ez a tendencia 2007. február óta tart, a Közgép pedig mindig konzorciumi partnerként nyert meg pályázatokat, és soha nem egyedül. "Tíz pályázaton győzött a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején, nyolcon az Orbán-kormány alatt. Ezek nyilvános eljárások, amelyeket senki sem támadott meg" – mondta az MFB szóvivője.
A Közgép konzorciumi partnerei közt multicégek (például a Colas, a Strabag) és kisebb magyar cégek is vannak (például a Mávépcell stb.). Nyiri János szerint a Közgép betartja minden szerződését, pontosan adózik és fizeti alvállalkozóit, nem viszi a pénzét külföldre, tehát "egy jól működő magyar cég kivitelez magyar állami nagyberuházásokat, és ehhez a banki hátteret egy magyar állami bank adja. Ilyen a normális ország normális működése" – mondta Nyiri.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Egyelőre a résztvevők szerint minden jól halad, mindenki reményteljesnek tűnik. Az európai vezetők a jelek szerint megtalálták a közös hangot Donald Trump amerikai elnökkel, ám bármire jutnak, ahhoz még Vlagyimir Putyin orosz elnöknek is lesz egy-két szava.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.