Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Nem történt meg tavaly az, amitől a legtöbben tartottak a régiós bankszektorban: az anyabankok nem vontak ki tőkét a térségből csak azért, hogy odahaza a korábbinál szigorúbb tőkekövetelményeknek megfeleljenek. A negatív kivétel Magyarország.
Kitért a halálos golyó elől a régiós bankszektor – idézi a brit Financial Times-t a portfolio.hu. Félő volt, hogy a nyugati bankok tőkét vonnak ki a régióból, hogy teljesíteni tudják a korábban előírt, de a végrehajtását az elképzelésekhez képest előbbre hozott szigorúbb tőkekövetelményeket.
Június végén lejárt a 9%-os elsődleges alapvető tőke (core Tier 1) teljesítéséhez kapcsolódó határidő, de úgy tűnik, hogy nem történt meg a várt jelentős tőkeáttétel-csökkenés. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy a kérdés eldőlt volna: egyes országok, például a Balkánon még mindig sérülékenyek, ahol a görög bankok rendelkeznek komoly érdekeltségekkel. Mint ismert nyugati bankok a legtöbb országban kétharmad fölötti arányban uralják a bankszektort.
Kivétel: Magyarország
Az Erste Group Bank nemrég megjelent jelentése szerint a régióban nagyon mérsékelt volt csak a tőkeáttétel csökkenése, Magyarország azonban kivétel volt. Ennek oka a "kiszámíthatatlan gazdaságpolitika" és a bankokkal szembeni rosszindulat (pl. bankadó, végtörlesztés) volt.
Bár némi forráskivonást mutatnak az adatok, mint ahogy arról a Raiffeisen jelentése ír, de ez inkább a likvidebb értékpapírok eladásából, és nem a hitelkönyvek leépítéséből származott. Ebben jelentős szerepe lehetett az Európai Központi Bank hitelprogramjának is, amely két részletben (december és február) hosszú távú, hároméves lejáratú forrásokkal segítette a bankokat. – írja a portfolio.hu, amely arról is beszámol, hogy milyen átrendeződések, bankvásárlások zajlottak az elmúlt években a piacon. Köztük megemlítette a Szberbank bevásárlását is, amely az osztrák Volkbank nemzteközi érdekeltségeit (többek között a magyart) vette meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Blinken OSA Archívum most közzétett dokumentumai mindennél beszédesebbek.
Indítsa el a háttérben és hallgassa meg szerzőink legjobb írásait! A héten: befagyott klímaprogram és szépségipari balesetek.