Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Munkaerő- kölcsönzéssel havi átlagban 173 bányászt foglalkoztatna a Vértesi Erőmű Zrt., a kölcsönzésre kétfordulós, tárgyalásos eljárást írt ki, amely a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
A listán aknászok, vájárok, és a bányászszakma egyéb szereplői találhatók meg, akiket a Márkushegyi bányában foglalkoztatnának. Ajánlatot az a munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozó cég tehet, amely az utolsó három évben fel tud mutatni legalább egy, magas kockázatú szabályozott iparág területére szóló, befejezett munkaerő-kölcsönzési szerződést mint referenciát. A szerződésnek legalább havi 60 főre és 6 millió forint ellenértékre kellett szólnia.
A tenderre augusztus 3-ig lehet jelentkezni. A második fordulóba jutott jelentkezőket augusztus 14-ig értesíti az ajánlatkérő.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Hiába uralta eddig a hétvégét a McLaren, a 40. Magyar Nagydíj időmérő edzésén a ferraris Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót.
Elég magas füstoszlopot lehetett látni.