Több ezres élő lánc a japán parlament körül

Tokióban japánok ezrei kezdtek tüntetést a kormány parlament elé kerülő nukleáris politikája ellen. Bő egy hete több mint százezren tiltakoztak - a fukusimai katasztrófára is hivatkozva.

  • MTI MTI
Több ezres élő lánc a japán parlament körül

A vasárnapi tüntetés a legutóbbi azon megmozdulások sorában, amelyekkel azt akarják elérni, hogy a 2011. márciusi fukusimai katasztrófától sokkolt országban szüntessék be az atomenergia felhasználását.  Ecsigo Kaori szervező szerint az egész országból várnak tüntetőket.

"Meggyőződésem, hogy a fukusimai szerencsétlenség után arrogancia azt hinni, hogy a mi technológiánkkal ellenőrzés alatt tudjuk tartani az atomenergiát" - mondta az egyik tüntető.

Az atomenergiát ellenző mozgalom június óta erősödött meg, amikor a kormányfő két atomreaktor újraindításáról döntött. Noda Josihiko a döntést az áramszünetek veszélyével indokolta: az ország áramellátásának egyharmadát ugyanis korábban az 50 atomreaktor biztosította. Több hónapja tüntetők tízezrei gyűlnek össze hetente a kormányfő ablakai alatt. Tíz napja 75-170 ezer tüntető gyűlt össze a főváros egyik parkjában: ez volt a fukusimai katasztrófa óta szervezett legnagyobb tiltakozó megmozdulás.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.