Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A spanyol kormány százmilliárd eurós takarékossági csomagot jelentett be pénteken.
A Mariano Rajoy miniszterelnök hivatalos honlapján közzétett információ szerint a következő három évben 102 milliárd eurót terveznek megtakarítani: 13 milliárdot az idén, 39 milliárdot jövőre, és 50 milliárdot 2014-ben.
Az összeg 57 százalékkal több, mint amire korábban számítani lehetett. A kormány júliusban már bejelentett egy 65 milliárd eurós takarékossági programot, amelyben adóemelés és kiadáscsökkentés egyaránt szerepel.
A most bejelentett, Brüsszelben is bemutatott terv azzal számol, hogy 2013-ban még 0,5 százalékkal zsugorodik a spanyol gazdaság, de 2014-ben már 1,2 százalékkal növekedni fog.
Az euróövezet negyedik legnagyobb gazdaságának teljesítménye az idén várhatóan 1,5 százalékkal csökken a minden eddiginél keményebb megszorító intézkedések miatt.
Az euróövezeti országok pénzügyminiszterei júliusban hagyták jóvá azt a hitelprogramot, amelynek alapján Spanyolország 100 milliárd euróig terjedő nemzetközi támogatást kap bankágazatának konszolidálására.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.