Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Görögországot ki kell zárni az euróövezetből a bajor pénzügyminiszter szerint. Markus Söder szerint az euróövezetnek példát kell statuálnia és minden már út hamis.
A Bild am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjúban Markus Söder úgy vélekedett, hogy Görögországgal kapcsolatban az euróövezetnek példát kell statuálnia. Minden új segélyintézkedés, az Athénnal szemben támasztott feltétételek bármilyen enyhítése csak a hamis utat jelenti - fogalmazott a kisebbik német kereszténypárt, a bajor CSU képviselője.
"Görögország problémáiért egyedül a görögök felelősek, és senki más" - hangoztatta a tartományi pénzügyminiszter, aki szerint mindenfajta további segítség olyan lenne, mintha vizet locsolnának szét a sivatagban.
Söder szerint Athénnak az év végéig ki kell lépnie az euróöüvezetből. Úgy vélte, hogy súlyos gazdasági károkat okozna Németország számára, ha Görögország az eurótérség tagja maradna. A konzervatív politikus szerint Athén kiválásának pozitív hatása lenne a válság által leginkább sújtotta országokra, mindenekelőtt Spanyolországra és Olaszországra.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.