Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Az önkormányzatok növekvő adósságállománya miatt kevesebb pénz jut a fejlesztésekre, így a szektor darabszámra és értékre is egyre kevesebb közbeszerzési eljárást hirdet - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint lenne lehetőség a tenderekkel is spórolni.
Tavaly még az önkormányzati szektor messze a legerősebb volt a közbeszerzésekben, ám a helyhatóságok növekvő adósságállományuk miatt kevesebb közbeszerzési eljárást folytatnak le - írja a Napi Gazdaság.
Tavalyelőtt több mint 6100 közbeszerzési eljárást indítottak, 516 milliárd forint értékbren, ám tavaly már csak 5663-at 455 milliárdért. Ez az összeljárások arányait tekintve 2010-ben még 34 százalék körül mozgott.
A közbeszerzési stratégiákon belül a lap szerint azonban ma már léteznek olyan megtakarítási programcsomagok is, amelyek lényege, hogy a megfelelő stratégia megválasztásával jelentős megtakarítások érhetők el az önkormányzatok és az önkormányzati intézmények kötelező feladatainak ellátásához kapcsolódó beszerzési tárgyak esetében, megtartva az egyes szolgáltatások és áruk minőségét.
E programokon belül akár 10-20 beszerzési tárgyra vonatkozó közbeszerzési csomagra is szerződést lehet kötni, amelyek sokszor egymásra is jelentős hatást gyakorolnak, azaz összességében jelentős megtakarítás érhető el.
Egyes tanácsadó irodák alig hét-nyolc év alatt 100 olyan közbeszerzési eljárást folytatnak, amelyek ilyen adósságmentő program keretén belül valósulnak meg.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
A Forma–1 egykori ura felidézte, hogy annak idején még a KGB-vel kellett tárgyalnia a Magyar Nagydíj megrendezéséről.