Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Másfél hónap múlva már csak az államnál köthetünk babakötvényt. A bankok igyekeznek megtartani a náluk lévő állományt, ám kamatversenyre ne számítsunk - írja azenpenzem.hu.
Számítások szerint a bankok most 20 milliárd forintot kezelhetnek Start-számlákon (népszerű nevén babakötvény). Október elejétől viszont már csak az államkincstárnál lehet ilyet nyitni, ha valaki pedig váltani szeretne, akkor ugyancsak az államnál kötne ki - írja azenpenzem.hu. Az állam "étvágya érthető. Idén már minden második gyermeknek nyitottak ilyen kötvényt a szülők. A jogalkotók ugyanakkor jól alakították a határidőket: a törvénymódosítást júliusban fogadták el, és októbertől él, így a nyári szabadságolások és iskolakezdés elvonja a szülők figyelmét a kérdésről. A kedvezőtlen kamatozású Start-számlákból még mésfél hónapig ki lehet úgy szállni, hogy az ne az államhoz, hanem egy másik bankhoz kerüljön.
A bankok közti verseny az ügyfelekért – ez korábban sem lángolt – egyelőre nem tűnik erősnek, több bank is azt nyilatkozta, hogy nyomon követik a piaci kamatok alakulását. Az állam jelenleg 8,4 százalékos hozamú állampapírt ajánl a szülőknek, szemben a Startra ajánlott legmagasabb, nyolcszázalékos kamattal, ám a nagy kérdés az, hogy mekkora lesz majd a kamat, ha az állam egyeduralkodóvá válik.
Az új szabályozásban fontos módosítás, hogy eltörölték az éves befizetésekre vonatkozó korábbi 120 ezer forintos korlátot. Ezzel a kormány nyilvánvalóan a lakossági állampapírok eladásának felfutását várja, ennek kihasználásához azonban a megfelelő jövedelem is szükséges.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.