Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az engedéllyel működő fémkereskedő vállalkozások nem a fémkereskedelem tervezett államosításától, hanem a jogszabályok betartatásától, az illegális telepek felszámolásától és a fémhulladékkal törvénytelenül kereskedőkkel szembeni hatékony eljárástól várják az eredményeket - közölte a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete és a Fémszövetség kedden.
Az érveik között szerepel az, hogy amikor 30 éve állami monopólium volt a fémkereskedelem, akkor is lopták a fémet, és illegális értékesítés is létezett.
A két szakmai szervezet az államosítás helyett a rendőrség nyomozati jogkörét a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak javasolja átadni az illegális fémkereskedelem ügyében. A NAV-nál rendelkezésre áll ugyanis az eredményes nyomozáshoz szükséges valamennyi adat a fémkereskedők számítógépes kötelező napi jelentéseiből.
A szakmai szervezetek a magyar fémtörvényt nevezik a világon a legszigorúbbnak, amely azonban nem tudta felszámolni az illegális kereskedelmet.
Az eddigi intézkedések a jogkövető fémkereskedelmi vállalatok dolgozóit, vezetőit, tulajdonosait, üzleti, banki, befektetői partnereit bizonytalanítják el, és okoznak súlyos károkat nekik - zárul a Hulladékhasznosítók Országos Egyesülete és a Fémszövetség közleménye.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet. Ez is szerepel a június 12-én történt katasztrófa vizsgálati jelentésében.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
A most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.