Lehet-e egy vállalkozás kötelező bankszámlája Wise vagy Revolut számla?
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Újabb spanyol mentőcsomagot fontolgat az Európai Unió, de Madrid egyelőre nem terjesztett elő kérelmet, így hivatalos tárgyalások sem folynak a kérdésben - közölték pénteken nevük mellőzését kérő brüsszeli források.
Jelenleg az a százmilliárd eurós bankfeltőkésítési program van érvényben, amelyben júniusban állapodtak meg. A spanyol kormány azonban most brüsszeli kérésre egy héttel elhalasztotta a bankrendszer reformjáról szóló intézkedések e péntekre tervezett bevezetését. Az Európai Bizottságnak így marad még némi ideje a rendelettervezet tanulmányozására. A bankreformmal azoknak a feltételeknek igyekeznek eleget tenni, amelyeket az uniós végrehajtó testület a százmilliárdos csomag folyósításának fejében támasztott.
Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői pénteken Madridban folytattak megbeszéléseket a reformtervek azon eleméről, amelynek értelmében úgynevezett "rossz bankot" hoznának létre, és arra testálnák át a bedőlt ingatlanhitelekből keletkezett veszteségeket. A reform keretében kiterjesztenék az állami bankmentő alap beavatkozási hatáskörét is.
Arra, hogy spanyol vonatkozásban uniós szinten "valami érlelődik", az is utal, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke jövő kedden Madridba utazik, majd az azt követő héten Berlinben és Párizsban tesz látogatást.
Egyelőre nem, de ez nem jelenti azt, hogy adott esetben nem éri meg a cégnek ilyen számlával rendelkeznie.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Csak átmenetileg lélegezhetnek fel a kukoricával és napraforgóval foglalkozó termelők, a napokban érkező esők csak 1-2 heti túlélést biztosítanak az őszi betakarítású növényeknek.
A miniszterelnök szerint nemcsak a kormánypárt támogatói kerültek be a nemrég létrehozott Harcosok Klubja Facebook-csoportba.
A tárcavezető saját imázsa építésére használja a politikai tartalmú „családi” videókat.
21 százalékos a bizonytalanok aránya.