szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A német gazdasági miniszter szerint Szlovákia példa lehet az eurózóna tagországai számára abban, ahogy a gyakorlatban is megvalósítja a költségvetési deficit csökkentését célzó konszolidációs intézkedéseket. Philipp Rösler erről pozsonyi látogatásán beszélt újságíróknak, miután egyeztetett a szlovák pénzügyminiszterrel.

Rösler a tárgyalás után elismeréssel szólt a versenyképesség és a költségvetési fegyelem javítását célzó szlovák intézkedésekről. "Az, hogy nemcsak beszélünk a konszolidációs intézkedésekről, hanem meg is valósítjuk azokat, a megbízhatóság jele és azé, hogy betartjuk a megegyezéseket" - mondta.

A német gazdasági miniszter arra a felvetésre, hogy Szlovákia az euró bevezetése óta még egyszer sem tudott teljesíteni 3 százalék alatti költségvetési deficitet, azt válaszolta: igaz, hogy a szlovák költségvetés hiánya 4,6 százalékon van most, de a szlovák kormány nem áll tétlenül a számok előtt.

A két tárcavezető a szlovákiai befektetési körülményekről is tárgyalt. Mindketten megerősítették: nem az a cél, hogy újabb német befektetők jöjjenek Szlovákiába, hanem az, hogy a már itt lévők újabb befektetéseket eszközöljenek.

©

Peter Kazimír, a szlovák pénzügyi tárca vezetője azt mondta: Németország már így is a legfontosabb befektetőnek számít Szlovákiában, hiszen 450 német tulajdonú vállalat működik az országban, ezek több mint 90 ezer embert foglalkoztatnak, és éves szinten majdnem 15 milliárd eurós bevétellel rendelkeznek.

Philipp Rösler délelőtt Robert Fico kormányfővel és Tomás Malatinsky szlovák gazdasági miniszterrel is tárgyalt. A találkozó után Robert Fico arról beszélt: fontosnak tartja, hogy a két ország azonos nézetet képvisel az eurózónán belüli válság kezelésének több pontjában. Egyebek között abban, hogy olyan országok, mint például Görögország, már nem kaphatnak időbeli haladékot a kirótt feladatok teljesítéséhez.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
2021-ben nálunk is indul az HBO Max

2021-ben nálunk is indul az HBO Max

Magyarország is belekeveredett Szerbia és Montenegró legújabb párbajába

Magyarország is belekeveredett Szerbia és Montenegró legújabb párbajába

Megvan az Index új főszerkesztője

Megvan az Index új főszerkesztője