Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Görögországban 2 százalékkal 159,4 milliárd euróra emelkedett a magánbetétek összege, miközben Spanyolországban a legnagyobb betétcsökkenést regisztrálták.
Közel 75 milliárd euróval, 4,7 százalékkal 1,51 ezer milliárd euróra csökkent júliusban a magánbetétek állománya a spanyol bankokban - mutatják az Európai Központi Bank (EKB) kedden közétett adatai. Ez a legnagyobb havi csökkenés 1997 óta, mióta ilyen statisztikát vezetnek.
A spanyol központi bank szóvivője szerint nem a pénz kimenekítéséről van szó, hanem szezonális jelenségről: a lakosság pénzt vesz magához a nyári szabadságra, a vállalatoknak pedig adót kell fizetniük.
Tavaly júliusban azonban csak 1,5 százalékkal csökkent, egy évvel korábban pedig egyenesen 1,3 százalékkal nőt a betétállomány, ami arra utal, hogy a júliusi betétcsökkenés mögött legalábbis részben a tőkemenekítés áll. Több elemző ugyanakkor rámutat, hogy recesszió idején nem szokatlan a betétállomány csökkenése, mert az emberek kénytelenek felélni megtakarításaikat, kiváltképp olyan országban mint Spanyolország, ahol majdnem 25 százalékos a munkanélküliség.
Görögországban viszont 2 százalékkal 159,4 milliárd euróra emelkedett a magánbetétek összege. A májusi választások előtt, mikor tartani lehetett tőle, hogy az unióellenes pártok győznek, pánikszerűen menekült a pénz a görög bankokból, a központi bank szerint azonban az irányzat utána megfordult. Az EKB adatai igazolják ezt, de a betétállomány még mindig egyharmadával marad el a 2009. decemberi csúcstól.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei.
Karácsony Gergely azt mondta, hogy az övé a politikai, illetve a jogi felelősség és szívesen bíróság elé áll, hogy ott védje meg az igazát.
Sokszor kipróbált eszközökkel, ígéretekkel és kedvezményekkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány.
A lyuk beomlott, és maga alá temette a 17 éves Riccardo B.-t.
Az eddigi vizsgálatok szerint mindkét hajtómű üzemanyagszabályozói ki voltak kapcsolva, ami magyarázhatja, miért zuhant le a gép.