Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az Európai Parlament (EP) elnöke szerint uniós felügyelet alatt kell beindítani a görög gazdaságot. Martin Schulz a Der Spiegel című lapnak nyilatkozva hangsúlyozta: a megszorítások önmagukban nem vezetnek eredményre, ezért növekedési stratégiát is ki kell dolgozni.
A német szociáldemokrata politikus szerint az ötödik éve recesszióban lévő görög gazdaság beindításához úgynevezett különleges gazdasági övezetek kijelölésére van szükség. Erre készül a görög kormány is. Az EP elnökének javaslata abban különbözik a görög tervtől, hogy a zónákra a görög kormány az Európai Bizottság (EB) szakembereivel közösen felügyelne, és együtt választanának ki beruházásokat, amelyekhez aztán uniós forrásból szereznének támogatást.
Martin Schulz szerint az együttműködés intézményi formája egy fejlesztési ügynökség lehetne. Brüsszel az ügynökségen keresztül ugyan ellenőrizné a görög kormányt, de a megoldás a kölcsönös bizalom kialakításához is lehetőséget teremthet. Az athéni vezetésnek el kellene fogadni, hogy a bizottság munkatársai a helyszínen, Görögországban végeznek operatív munkát. A brüsszeli szakemberek azonban "nem ellenséges megszállók, hanem a reformok segítői lennének" - hangsúlyozta az EP elnöke a Der Spiegel vasárnap megjelent számában.
Kosztasz Hadcidakisz görög gazdasági miniszter augusztus végén közölte, hogy a kormány különleges gazdasági övezetek kialakítására készül. Ezekben a zónákban könnyítenek majd az állami adminisztráción, és adókedvezményeket adnak a betelepülő cégeknek. Ugyanakkor a munkaköltség nem változna az övezeteken kívüli területekhez képest, mert a minimálbért már így is jelentősen csökkentették a válság miatt.
A német kereskedelmi és iparkamarák szövetségének (DIHK) legutóbbi elemzése szerint a versenyképesség egyik fokmérőjének számító egységnyi munkaköltség 15 százalékkal csökkent Görögországban 2010 óta. A versenyképesség javulását jelzi az is, hogy a görög export már elérte a válság előtti utolsó év, 2007 szintjét, holott a hazai össztermék (GDP) időközben 27 százalékkal csökkent.
A görög GDP több mint öt éve folyamatosan csökken, de a visszaesés üteme már mérséklődik. Az idei második negyedévben a GDP 6,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbihoz képest, holott az elemzők 7 százalékos csökkenésre számítottak.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
A városvezetés szerint nem tehettek mást, mint hogy rábólintanak a kérelemre, a lakók viszont nem akarnak a szomszédságba vegyi üzemet. Különösen az eljárást nehezményezik, mert a polgármester a testület nélkül döntött a gyártó beköltözésének lehetővé tételéről.
A megvalósítás logisztikai rémálom lesz komoly buktatókkal, ráadásul a siker mellett politikai veszélyekkel is járhat.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.