Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az újabb esetleges kötelezettségszegési eljárás is szóba kerülhet a Fidesz sárvási frakcióülésén - mondta Rogán Antal. A Fidesz frakcióvezetője elmondta, szóba kerül a jövő évi költségvetés elfogadásának menetrendje, az IMF feltételei is, Matolcsy György pedig a devizahitelesek megmentéséről beszél majd.
A kihelyezett Fidesz-frakcióülésen a 2013-as költségvetés tárgyalásakor biztos előkerül a tranzakciós illeték is - így reagált a hvg.hu azon felvetésére Rogán Antal, hogy a Bruxinfo értesülései szerint szeptemberben kötelezettségszegési eljárást indít az Európai Bizottság a tranzakciós illeték miatt.
A lap információi szerint bár erről még nem döntött hivatalosan a testület, de „ha addig nem történik jelentős változás Magyarországon", és marad az erről szóló jogszabály a jelenlegi formájában, akkor a szeptember végi szokásos jogsértési eljárási csomagban helyet kap a magyar adónem is - írja a lap.
Nyilván ez egy sajtóértesülés, meg kell várni a bizottság hivatalos értesítését, amelyet előbb a kormány, aztán a képviselők is kézhez kapnak, ha ez valóban így van – tette hozzá.
A fidesz frakcióvezetője azt mondta, a sárvári frakcióülés első napján fő téma (Orbán Viktor este tartja a politikai helyzetértékelő beszédét) – az IMF tárgyalások helyzete, és a költségvetés elfogadásának menetrendje lesz. Rogán azt mondta, tájékoztatót kértek a kormánytól arról, hogy milyen feltételeket szabott a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Bizottság.
A frakcióvezető szerint mind csütörtökön, mind pénteken éjszakába menő feszes vita várható, amelyet legfeljebb rövid szünetekkel szakítanak meg. Felmerül majd a választási eljárásról szóló törvényjavaslat is, amely Orbán Viktor korábbi nyilatkozatai alapján tartalmazni fogja az előzetes feliratkozás intézményét is. Rogán azt mondta, meg fogják vitatni a koncepciót, és elfogadják azokat az alapelveket, ami alapján a javaslatot beterjesztik a parlamentnek.
A csütörtöki nap a közigazgatás és a közoktatás átalakításáról szól, ugyanis az eddig elfogadott törvények január elsejétől lépnek hatályba, így kialakítják a járásokat, állami tulajdonba veszik az iskolákat, és megkezdődik a tankörzetek kialakítása is. Rogán szerint a képviselők részletes tájékoztatást szeretnének kapni ennek menetrendjéről.
Csütörtökön tart tájékoztatót Matolcsy György, aki a devizahitelesek megmentéséért tett erőfeszítésekről fog beszélni. Rogán szerint a Fidesz és a KDNP arra kíváncsi, hogy hány családon segítettek . Szintén beszámolót tart Borkai Zsolt, aki a MOB sportfejlesztési terveiről és az olimpiai sikerekről beszél.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Politikai vádiratot készített a Szuverenitásvédelmi Hivatal minden olyan közvélemény-kutató ellen, aki nem a kormány szája íze szerinti eredményeket tesz közzé a pártok támogatottságáról. Kérdés, kinek és miért állna érdekében, hogy saját hitelét rontva torzítson az adatokon?
A miniszterelnök amiatt panaszolta be az ukránokat, mert a Barátság egyik oroszországi elosztóállomását támadták.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
Több építkezés, valamint NER-közeli vállalakozó is zöld jelzést kaphat az önkormányzattól.