Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A komáromi önkormányzat 200 millió forint erejéig pályázatot nyújt be az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására szolgáló alaphoz, az összegből a város 2,3 milliárd forintos költségvetési hiányát enyhítenék - erről szerdai ülésükön döntöttek a képviselők.
A város honlapján megtalálható előterjesztés szerint a 2012-es költségvetés kiadási oldalán 6,8 milliárd forint szerepel, míg a megszerezhető összes bevétel 4,5 milliárd forint.
A tájékoztató szerint a város helyi adóbevételei az előző néhány évhez képest összességében mintegy 3,5 milliárd forinttal csökkentek. Komárom áprilisban már sikerrel pályázott az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok támogatására, akkor 45 millió forintot kapott.
Molnár Attila fideszes polgármester azt mondta, a 2012-es költségvetésben a takarékosság kiemelt szempont volt.
A kötelező feladatok ellátása érdekében csökkentették a felújítások és a beruházások mértékét, racionalizálták az intézményrendszert, a polgármesteri hivatalban is létszámcsökkentést hajtottak végre, valamit átstrukturálták a helyi adórendszert.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Soha ennyi ígéret nem hangzott el még a pártvezetőtől, mint Nagykanizsán. A részletek ugyan még homályban maradtak, de kiderült, hogyan készülnek a forró őszre Magyar Péterék.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Holland kutatók az ivással kapcsolatos szubjektív testi érzések nyomába eredtek.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.