Nem félünk eléggé
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A siker mibenlétéről értekezik Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban megjelent írásában.
Matolcsy György felidézi Tom Butler-Bowdon személyiségfejlesztési tanácsadó egyik könyvét, amelyben a szerző azt írta, az ember célja, hogy ha 80 évesen visszatekint rá, akkor értelmét lássa az életének.
A nemzetgazdasági miniszter úgy véli, az ember akkor lesz boldog, ha sikeresnek látja az életét, és csak abban lehet jó valaki, amit szeret. Mivel a várható életkor is megnőtt, és az emberek sokkal hosszabb ideig élnek, mint korábban, ezért Matolcsy szerint soha nem késő megtalálni azt, amit szeretünk, akár a nyugdíjbamenetel után is jöhetnek még új lehetőségek.
Magyarország a miniszter szerint akkor lesz sikeres, ha polgárainak többsége is az, és a közösségek megtalálják azt, amiben nagyok lehetnek. Matolcsy kifejti, bár az emberek azt gondolják, hogy ha van tudás, tehetség, pénz és lehetőség, akkor gyorsan jön a siker, de szerinte ez nem igaz, ehelyett sok időre van szükség, ezért akkor is ki kell tartani valami mellett, időt kell hagyni neki, ha nem hoz azonnali sikert.
Matolcsy azt is cáfolja, hogy a múlt hibái miatt ne lehetnénk sikeresek: szerinte inkább a hibákból kell tanulni. A miniszter szerint bár elszálltak korábbi lehetőségek, mindig nyílnak újabbak, emellett pedig azt is fontosnak tartja, hogy egyszerre csak egy dologgal kell próbálkozni.
Matolcsy György végül levonja a következtetést: mivel már két évtizede próbálkozunk a demokráciával és a piacgazdasággal, a nyugati integrációval és a "közép-európai léttel", ezért már sokat tudunk arról, hogy mi megy, és arról is, hogy mi nem vezet sikerre.
Az elmúlt években drámaian nőtt a kibertámadások gyakorisága és súlyossága. A hazai cégek – különösen a kis- és középvállalkozások – kockázatérzékelése és felkészültsége azonban érdemben elmarad a helyzet által indokolt mértéktől.
A vállalkozások számára egyre vonzóbb lehetőség saját célra villamos energiát termelni, különösen a napenergia hasznosítása révén.
A forint jelentős árfolyamingadozása érdemben megnehezíti az olyan beruházások finanszírozását, amelyek importhányadot tartalmaznak.
Komoly eszközt kaptak a kezükbe a klímaváltozás ügyét szívükön viselők a klímatörvényt részben megsemmisítő alkotmánybírósági határozattal. A kormány immár nemcsak, hogy nem háríthatja át a teendőket a jövő generációkra, de le sem szerelheti őket azzal, hogy „De hát van klímatörvény!”.
Tavaly már 9 milliárd forint veszteséget fialt a kormány által felhizlalt Magyar Vagonnak a nagy egyiptomi kocsimegrendelés.
Izrael komoly csapást mért már az iráni nukleáris képességre, de a legfontosabb célpont, Fordo, ahol több ezer urándúsító centrifuga üzemel, még sértetlen, mert mélyen a föld alatt van.
Átláthatóbbá és rugalmasabbá szeretnék tenni a kerti kutak bejelentésének, engedélyezésének és ellenőrzésének folyamatát.
Hetek óta tartó jogvitában végül igazat adtak a rendőrségnek.
Vékony Csongor szerint a párt cserbenhagyta az elszakított területeken élő magyarokat, és nem elég revizionista.
Az ukrán dróntámadások pedig az orosz polgárok türelmét is tesztelik.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.