Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) is belép a társasági adókedvezményre alapuló támogatási rendszerbe, ezáltal a cégek a jövőben nemcsak közvetlen, hanem közvetett módon - a Filmalapon keresztül - is támogathatnak készülő filmeket - derült ki azon a háttérbeszélgetésen, amelyen a filmes szervezet elmúlt egy évét értékelték hétfő este.
A rendezvényen elhangzott, hogy a cégek egy letéti számlára fizethetik majd be a támogatást, a befizetés után pedig jogosultak lesznek a társasági adókedvezményre.
Az ily módon elhelyezett összegekből - a filmtörvényben meghatározott idő után - automatikusan megkapják a húsz százalékos közvetett támogatást a Nemzeti Filmirodánál elszámolt, de támogatót nem találó produkciók. Havas Ágnes, az MNF vezérigazgatója szerint a producerek természetesen továbbra is közvetlenül is megállapodhatnak támogatókkal.
Andrew G. Vajna, a filmszakma megújításáért felelős kormánybiztos elmondta, hogy a kormány támogatta a javaslatait a magyarországi filmgyártás megújítása érdekében. Ennek egyik pontja, hogy a filmipari statiszták az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény hatálya alatt dolgozhassanak. Ennek célja a terület kifehérítése, a munkaerő-kölcsönző cégek kikerülése - tette hozzá a kormánybiztos.
Elhangzott, hogy egyszerűsödni fog a produkciók területfoglalása is, hogy "egyablakos rendszerben" lehessen a közterületfoglalási engedélyeket elintézni. Az egyszerűsítés jogi kereteinek kialakítása jelenleg zajlik - hangzott el a megbeszélésen. Andrew G. Vajna elmondta: nem áll szándékukban a Magyar Mozgókép Közalapítvány átkerülő vagyonának eladása, értékesítése.
A kormánybiztos beszélt arról is, hogy a filmszakmai adósságok rendezésével megbízásának egy szakasza véget ért, és a jövő feladatának a filmkalózok elleni fellépést nevezte. Elsősorban a törvények szigorítását szeretné elérni, növelni azok elrettentő erejét.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.