Céges bankkártyák – Hogyan osszunk?
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A világ tőkepiacai mániás depresszióban szenvednek, ennek most épp a mániás fázisát láthatjuk. A jegybankok beavatkozása miatt úgy tűnik, hogy egyelőre elkerüljük az összeomlást - írja Zsiday Viktor befektetési szakértő.
Bár a növekedés, és a növekedési kilátások gyengék, a jegybankok beavatkozása következtében úgy tűnik, hogy az összeomlást elkerüljük, és ennek lehet örülni - írja Zsiday Viktor befektetési szakértő legfrissebb blogbejegyzésében. Az európai megszorítások miatt növekedés sem nagyon lesz, ez pedig ólomsúlyként nehezedik a piacokra.
Zsiday úgy látja, hogy a következő időszakot két trend alakítja továbbra is: a központi országokban rendkívül alacsony, nullaközeli, reálértékben egyértelműen negatív kamatszintjei lesznek meghatározóak, másodsorban viszont semmiféle profitnövekedés jelei nem látszanak. A befektetési szakértő szerint ez azt jelenti, hogy ebben a környezetben klasszikusan a magas hozamú, kockázatos kötvényeket vásárolják a befektetők. Ennek köszönhető például, hogy a magyar állampapírokat is viszik mint a cukrot.
Az unió állandó pénzügyi mentőalapja, az Európai Stabilitási Mechanizmus (ESM) elindulása okozta eufória után már a növekedés hiánya miatti aggodalmak következhetnek, ez azonban egyértelműen negatívan hathat az árupiacokra (olaj, fémek). Emellett pedig kiderülhet, hogy az Európai Központi Bank (EKB) strukturálisan semmit nem oldott meg, a periféria-országok szenvedése tovább folytatódhat.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Pannonhalmán mondta el augusztus 20-i ünnepi beszédét a Tisza Párt elnöke.