A GVH-elnök cáfolja, hogy kormánymegrendelésre dolgoztak

Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal elnöke a Népszabadságnak adott interjújában visszautasította, hogy kormánymegrendelésre végeztek volna vizsgálatokat, például a bankoknál.

  • MTI
  • Népszabadság
A GVH-elnök cáfolja, hogy kormánymegrendelésre dolgoztak

Juhász Miklós, a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elnöke 6-7 pontra értékeli a szabad verseny érvényesülését Magyarországon egy 10 pontos skálán.

Az elnök a Népszabadság hétfői számában megjelent interjúban elmondta, hogy a Global Competition Rewiew szaklap minősítésében a magyar versenyhivatal évek óta a háromcsillagos kategóriában van, "jó" minősítéssel. "Ez alapján a közepesnél valamivel jobban állunk" - tette hozzá.

A GVH első embere szerint előfordul, hogy a hivatal megkerülésével születnek törvények, ebben nincs változás a korábbi időszakhoz képest, de az arányok némileg romlottak, mert az egyéni képviselői javaslatok esetében nincs mód arra, hogy véleményt fogalmazzanak meg. Ugyanakkor az elmúlt két évben mintegy 200 jogszabállyal, törvényjavaslattal kapcsolatban fejthették ki véleményüket, és az esetek kétharmadában fogadták el, illetve vették figyelembe a Gazdasági Versenyhivatal véleményét.

Juhász Miklós visszautasította, hogy kormánymegrendelésre végeztek volna vizsgálatokat, például a bankoknál.

A nagyobb kartellügyek hiányát az utóbbi időben azzal magyarázta, hogy azok átfutása általánosan másfél-két év. Tavaly több kartellügy indult, mint 2009-ben és 2010-ben együtt - mondta a GVH elnöke.

 

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Mikor jó egy céges hitelajánlat?

Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.