Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, azonban a pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.
A lakhatási támogatás maximum 18 hónapra adható, ha a lakóhely és a munkavégzés helye legalább 100 kilométerre van egymástól, illetve akkor is, ha a távolság ennél kevesebb, de a tömegközlekedéssel történő utazás ideje naponta a 6 órát meghaladja.
A lakhatási támogatás 18 hónapig adható, összege fix, amely hat havonta változik: az első hat hónapra 100 ezer, a másodikra 60 ezer, a harmadikra 40 ezer forint támogatás adható, amelyből a bérleti díj és a rezsiköltség finanszírozható, számlával igazolva – ismertette az államtitkár. Hozzátette, hogy ha a család együtt költözik, és többen is jogosultak a támogatásra, akkor magasabb az összeg.
A kormányrendelet október elsején lép hatályba.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A politológus szerint az sem kizárt, hogy Orbán Viktorból egy ponton köztársasági elnököt csinálnak. Kéri Lászlóval Kacskovics Mihály Béla beszélgetett a Tiszáról, lehetséges buktatókról, Fideszről, kispártokról, lejáratásról.
A HVG tudósítója az oroszok által rakétával megsemmisített üzem mellől jelentkezett be.
A hajó bérleti díja egy hétre több mint egymillió forint.
Ókovács Szilveszter szerint az éneklés bizonytalan volt, számos hanghibát is felfedezett.