Kiosztotta az argentin elnök az IMF-et

Az argentin elnök indulatosan visszautasította kedden a Nemzetközi Valutaalap kritikáját, amely szerint kormánya megbízhatatlan adatokat szolgáltat az ország gazdaságáról. Cristina Fernández egyben az IMF-et hibáztatta a világgazdasági válságért.

  • MTI MTI
Kiosztotta az argentin elnök az IMF-et

Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója előző nap azt mondta: utoljára figyelmezteti az argentin kormányt, hogy december 17-ig közölje a valódi inflációs és növekedési adatokat, különben szankciókra számíthat. Az argentin statisztikai hivatal szerint az elmúlt 29 hónapban havi egy százaléknál kisebb volt a pénzromlás, a fogyasztók szerint viszont ennek legalább a kétszerese.

"Ez az utolsó sárga lap nekik. Remélem, el tudjuk kerülni, hogy piros lapot kelljen bemutatni, de ha nem igazodnak a szabályokhoz, nem a valódi adatokat közlik, akkor (azt kell mondanom, hogy) minden játékos egyenlő, nem számít, milyen jól futballoznak" – jelentette ki Lagarde.

Cristina Fernández az ENSZ Közgyűlése ülésszakán felszólalva kigúnyolta a kormányának szóló figyelmeztetést: "hazám nem labdarúgóklub, hanem szuverén ország, amely önállóan hozza döntéseit, és nem hajlik meg semmilyen nyomás alatt, nem beszélve a fenyegetésekről. A 30-as évek óta nem volt ilyen súlyos gazdasági és politikai világválság" – mondta. Hozzátette, hogy nem tűr el kritikát egy olyan szervezettől, amely "bűnrészes volt Argentína egy évtizeddel ezelőtti gazdasági összeomlásában, és szerepe volt az Európát, valamint az Egyesült Államokat jelenleg sújtó bajok kialakulásában is".

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.