Az irányadó kamatot 25 bázisponttal 0,25 százalékra szállította le a cseh jegybank monetáris tanácsa a kereslet és a gazdaság élénkítse céljából. Egyidejűleg a Lombard rátát 75 bázisponttal 0,75 százalékra, a diszkontrátát 15 bázisponttal 0,10 százalékra mérsékelte a cseh központi bank.Június végén 25 bázisponttal 0,50 százalékra csökkentette a bank az alapkamatot, amely előzőleg 2010 májusa óta 0,75 százalékon állt. A cseh központi bank augusztusi kamatdöntő ülésének jegyzőkönyvéből már lehetet tudni, hogy mi lesz a bank következő intézkedése. A dokumentum szerint "a monetáris politika megfelelő válasza az időben hozott kamatcsökkentés". A cseh jegybank az augusztus eleji, szinten tartásról szóló kamatdöntést követően rontott a gazdaság alakulásával kapcsolatos idei és jövő évi előrejelzésén, az idei évre már a gazdaság zsugorodására számít.A jegybank negyedéves jelentésében 2012-re az eddig várt stagnálás helyett 0,9 százalékos gazdasági visszaesés szerepel. A bank szerint az euróövezeti adósságválság miatt jelentősen lassul a külföldi kereslet, a kormány megszorító intézkedései miatt pedig mérséklődik a belföldi. A jövő évi várható gazdaságnövekedési ütemet a májusban várt 1,9 százalékról 0,8 százalékra fogta vissza a cseh központi bank augusztusban.
Rekordalacsony lett a cseh alapkamat
A cseh központi bank rekordalacsonyra csökkentette az alapkamatot csütörtökön, a szakértői várakozásoknak megfelelően.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.