Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Portugália egy év haladékot kap államháztartási hiányának 3 százalék alá szorítására - döntöttek az európai uniós pénzügyminiszterek keddi luxembourgi ülésükön, és jóváhagyták a hitelprogram következő részletének kifizetését is.
A tanács soros elnöki tisztét betöltő Vászosz Szhiarlisz ciprusi pénzügyminiszter az ülés utáni sajtótájékoztatón ismertette, hogy Portugáliának jövőre a hazai össztermék (GDP) 5 százalékára, 2013-ban 4,5 százalékára, és végül 2014-ben 2,5 százalékára kell leszorítania az államháztartás hiányát. Az uniós pénzügyminiszterek tanácsa 2 milliárd euró kifizetéséhez is hozzájárult, miután a trojka végzett az ország reformprogramjának immáron ötödik felülvizsgálatával.
Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdasági kérdésekért felelős tagja, aki szintén részt vett a tanácskozáson, üdvözölte a tanács döntéseit, és kifejtette, hogy a portugál reformfolyamat a kihívásokkal teli környezet dacára jó úton halad. A biztos egyúttal felhívta a portugál politikai erőket, hogy működjenek együtt az ország helyzetének megoldásában.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Itt a 7-es számú digitális polgár. Vétel.