Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Franciaországban több tízezren tüntettek kedden a gazdasági megszorítások ellen, Párizsban egy tiltakozócsoport ellen a rendőrség könnygázt is bevetett. Ez volt az első országos szintű tüntetés Francois Hollande köztársasági elnök májusi hivatalba lépése óta.
A tiltakozások középpontjában a gazdasági szigor és a növekvő munkanélküliség állt. Az országban gyakorlatilag megállt a gazdasági növekedés, a munkanélküliség 13 éves csúcsra hágott, és meghaladta a hárommillió főt.
Az akciót szervező CGT szakszervezet országosan 90 ezerre becsülte a résztvevők számát, de becslései általában jóval meghaladják a hivatalos rendőrségi számításokat. Párizsban a rendőrség szerint összesen 11 ezren, a CGT szerint 25 ezren vonultak fel.
A rendőrségnek egy párizsi autókiállításnál kellett közbeavatkoznia, miután az ottani, nagyjából ezer tüntető egy része áthatolt a hatóság állította kordonon, továbbá tojással dobálta meg az őröket. A rendőrök könnygázzal akadályozták meg, hogy a tüntetők beljebb hatoljanak.
Az új elnök politikája ellen tiltakozók a főváros mellett Lyonban, Toulouse-ban, Bordeaux-ban és Marseille-ben vonultak fel számottevő létszámban.
Egy frissen kiadott közvélemény-kutatás szerint Hollande elnök támogatottsága a szeptemberi 47 százalékról 41 százalékra csökkent.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
Évtizedek után kapta vissza árterét a Duna Románia egyik félreeső sarkában. A 400 hektárnyi nádas ugyanakkor önmagában elenyésző ahhoz a hatalmas területhez képest, amit a fejlődés nevében elraboltunk a folyamtól, mégis kijelöli az utat, amerre menni kellene. Kajakozzon velünk a vízitökös csatornán, mutatjuk az eredményt!
Hogyan is működött a modem, és mi volt az akusztikus csatoló?
Földes András riportja Munkácsról.
A Tisza Párt elnöke szerint lehet, hogy a tűzijátékban Szijjártó Pétert akarták kifigurázni.
A mentősöknek további 24 sérültet kellett ellátniuk.
Egy német elemzés szerint Kijev számára veszedelmes lenne egy közös csúcstalálkozó Trumppal és Putyinnal, főleg, ha Budapesten tárgyalnának.
Egyikük tartózkodási engedélyét azután vonták vissza, hogy várandós lett.