Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A lakosság 94 százalékának nem változik a gázár, sőt a legkevesebbet fogyasztóké még csökkenhet is januárban, miközben a legtöbbet használó 6 százaléknál 18-26 százalékos tarifaemelés várható - mondta Holoda Attila energiaügyért felelős helyettes államtitkár a Népszabadságnak.
A lap szombati számában megjelent interjúban a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára kijelentette: "a nemzetközi árak emelkedése folytán áremelési nyomást érzékelünk, ugyanakkor a kormány továbbra is határozottan elkötelezett a rezsiköltségek kordában tartása mellett".
Szavai szerint kidolgozás alatt áll egy elképzelés, amelynek alapján az átlagos gázfelhasználás több mint két és félszeresénél, vagyis évi 3000 köbméternél húznának egy határt, amely felett a lakossági és az egyéb egyetemes szolgáltatásba tartozó ügyfelek számára nőne a tarifa. Holoda elmondta, hogy a nagycsaládosok gázárkedvezménye megmarad, igénylési feltételeiket tovább könnyítették. Vizsgálják azt a lehetőséget, hogy a 800-1000 köbméter alatti fogyasztásúak számára csökkentsék a tarifákat. A csökkentés forrása a nagyfogyasztásúaktól befolyó többlet - tette hozzá a helyettes államtitkár. Jelezte: ha a rendszer beválik, hasonló felosztást működtethetnek a villamos energia kapcsán is.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Két hete mlg 50 napos határidőt szabott Moszkvának a tűzszünet elérésére.
Hivatalosan közös megegyezéssel távozik Sárváry István, aki 2016-ban állt a cég élére.