Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Az Orbán-kormány határozott és megingathatatlan állásfoglalása, hogy a nyugdíjak reálértékét fenntartja - mondta Giró-Szász András.
1,6 százalékos visszamenőleges emelésre számíthatnak a nyugdíjasok novemberben. A visszamenőleges emelés egy átlagnyugdíjasnál 1520 forint havonta, ez azt jelenti, hogy novemberben ő 15 ezer 200 forintot kap. A kormányszóvivő a Ma reggelben emlékeztetett rá, hogy idén februárban 4,2 százalékkal már emelte a kormány a nyugdíjakat, most visszamenőlegesen emelik 1,6 százalékkal a juttatásokat.
Giró-Szász András közölte, hogy a gazdasági helyzet több környező országot is a bérek vagy a nyugdíjak csökkentésére kényszerített. Példaként említette Horvátországot, ahol egy hete ajánlotta az IMF, hogy csökkentsék a nyugdíjakat. A kormányszóvivő kiemelte, hogy a magyar kormány elkötelezett. Az Orbán-kormány határozott és megdönthetetlen állásfoglalása, hogy a nyugdíjak reálértékét fenntartja. Ezt megtette az elmúlt két évben, s meg fogja tenni a jövőben is – nyilatkozta az M1 reggeli műsorában.
„Az új földtörvény évszázados jelentőségű, ami lényegében rendbe teszi mindazt, ami a földdel kapcsolatos Magyarországon, és amit a nyugat-európai államokban az elmúlt 10-30 évben már rendbe tettek” – mondta a kormányszóvivő. Giró-Szász András kifejtette: az új törvény először is rendezi, egészen pontosan lehetetlenné teszi a külföldiek földszerzését, mindehhez olyan technikákat alkalmaz majd a jövőben, amilyenekkel Ausztriában, Dániában vagy Franciaországban találkozunk.
A szóvivő szerint a másik döntő lépés, hogy nemcsak a jövőbeni, hanem a múltbeli zsebszerződésekkel szemben is fellép. A harmadik legfontosabb lépés, hogy egyértelműen lezárja a szocializmusból örökölt nagybirtokrendszer prioritását. Giró-Szász András közölte, hogy a földtörvény kifejezetten a középbirtokra, a családi gazdálkodásra, arra az életszerű és hosszan fenntartható működési formára helyezi a hangsúlyt, amely lényegében a magyar mezőgazdaság jövőjét kell hogy jelentse.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.
Mexikót is hasonló vámokkal sújtja az amerikai elnök.
Egy hollywoodi film forgatókönyvének lapjaira kívánkoznak az izraeli nukleáris fegyver megszerzésének részletei.
Apáti Bence mozgalmának éppen volt érkezése ezt legyártani.
A férje brazil, meg ott elismerik a melegházasságot.