Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Az Európai Unió idén már nem dönt a telekomadóról a magyar kormány szerint - írja a Népszabadság. A szaktárca emellett továbbra is állítja: a távközlési adó teljes mértékben összhangban van az uniós joggal.
A kormány szerint idén nem születik uniós döntés a telekomadóról - írta hétfői számában a Népszabadság, miután a témában megkereste a szaktárcát.
A nemzetgazdasági tárca szerint a távközlési adó teljes mértékben összhangban van az uniós joggal, s ezt az álláspontját Magyarország részletesen kifejtette az ügyben indított brüsszeli piloteljárás keretében.
A Népszabadság emlékeztetett: legutóbb Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere fejtette ki a Haza és Haladás Alapítvány költségvetési tanulmányát ismertetve, hogy akár már az idén elmarasztalhatják Magyarországot a még 2010-ben bevezetett ágazati különadó miatt, ezzel 150-200 milliárd forintos lyukat ütve az adott évi büdzsén, merthogy a jogtalanul beszedett adót vissza kell fizetni.
A lap megkeresésére a minisztérium azt is közölte: a negatív kockázatok teljesülése esetén is elérhető a legrészletesebb uniós módszertan, az ADP szerinti 2,7 százalékos GDP-arányos hiány tartása.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Mit mutatnak a kutatási adatok? Kell aggódni a munkahelyek elvesztése miatt?
Változásokat jelentettek be a Demján Sándor Tőkeprogramhoz kapcsolódó Demján Sándor Tanácsadási Voucher Programban.
A cégértékelés egy bonyolult, összetett folyamat, vannak azonban széles körben elfogadott értékelési módszerek, amelyek erre alkalmazhatók.
Donald Trump hétfőn Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel és több európai vezetővel találkozik Washingtonban, miután múlt héten Alaszkában tárgyalt Vlagyimir Putyinnal. A téma az orosz-ukrán háború lesz, illetve annak a lezárása.
Februárban a hírhedt, összeveszésbe torkolló találkozón a Fehér Házban szóvá tették, hogy az ukrán elnökön miért nincs öltöny.
Augusztusi mérésük szerint a DK is elérné a parlamenti küszöböt.