Feszültség és konfliktus a szervezetben – Hogyan kezelhető?
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
Lázár János szerint a kormány célja, hogy az államnak mindent eldöntő szerepe legyen a magyarországi gázpiacon. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár egy háttérbeszélgetésen azt is elmondta, hogy tudomása szerint előrehaladottak a tárgyalások a E.on német energetikai társaság magyarországi leányvállalatának visszavásárlásáról.
Lázár János a múlt héten terjesztette a Ház elé törvénymódosító javaslatát, amely szerint biztonsági földgáztároló kizárólag a magyar állam tulajdonában állhat, és ha egy biztonsági gáztározót üzemeltető cég, illetve a tulajdonosa eladásra kínálja tulajdoni részét, arra elővásárlási joga lesz az államnak. Ha nem állami beruházásban épül meg egy biztonsági földgáztározó, akkor pedig a beruházó - az üzembe helyezés napján - köteles eladni azt az államnak.
Az államtitkár szerint javaslatának célja az energiabiztonság erősítése. Magyarországon a magyar állam joga és lehetősége kell legyen a rendelkezés a gáztározó-kapacitással, mert az ország kiszolgáltatottságát növelné, ha állami érdekkörből ilyen kapacitás kerülne ki - mondta Lázár.
Szerinte ma Magyarországon egy stratégiai gáztározó úgy cserélhet tulajdonost, hogy a magyar állam ezt nem tudja érdemben befolyásolni. A javaslat éppen arról szól, hogy az államnak legyen lehetősége vétót emelni, vagy ha van rá képessége, akkor meg tudja vásárolni a tulajdonrészt - tette hozzá.
Az E.on gázüzletágának megvásárlásáról szóló kérdésre válaszolva Lázár János azt mondta, tudomása szerint előrehaladott állapotban vannak a tárgyalások erről. Szerinte az E.on esetleges megvásárlásának legfontosabb célja az energiabiztonság erősítése.
Arra a kérdésre, hogy az E.on visszavásárlása után a Mollal is lehet-e egyezkedni, az államtitkár kijelentette: "az a célunk, hogy a magyar államnak a magyarországi gázpiacon mindent eldöntő és meghatározó szerepe legyen". Szerinte csak így garantálható az, hogy az állampolgárok által fizetett gázár kézben tartható és arányos legyen, egyébként irreális gázárak lesznek Magyarországon.
A Mol egy piaci cég, a kormánynak pedig az a meggyőződése, hogy a gázüzletágban a magyar államnak kell a középpontban állnia - tette hozzá a politikus, utalva arra, hogy stratégiai kérdésről van szó, hiszen a lakosság 80 százaléka gázzal fűt. A 2015-ben lejáró hosszú távú gázszállítási szerződéseket pedig a következő évek egyik legnagyobb kérdésének nevezte.
Orbán Viktor miniszterelnök augusztusban Kőszegen, a Tranzit - Fesztivál a határon elnevezésű közéleti rendezvényen fogalmazott úgy, hogy "pillanatokon belül visszavásároljuk az E.on-t a németektől". Navracsics Tibor, miniszterelnök-helyettes akkor erről azt mondta, szeretnénk a közműszolgáltatások rendszerét nonprofit alapra helyezni, amennyire ez lehetséges, és ez a lépés is ebbe a tervbe illeszkedik.
Az E.on 2005-ben vásárolt többségi részesedést a Mol földgázüzletágában 2,1 milliárd euróért. Az E.on magyarországi gázüzletági bevétele 1,95 milliárd euró volt 2011-ben. A korábbi magyar kormány 2010-ben opciót szerzett az érdekeltség visszavásárlására. Az opció 2016-ban jár le.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A vállalkozások belső problémáiból eredő pénzügyi válságok jelentős része elkerülhető lenne. Mutatjuk hogyan.
Összefoglaló a kedvezményes konstrukciók feltételeiről: mire, milyen feltételekkel lehet igényelni ilyen forrást?
A sikeres cégfelvásárlás alapja az előre megtervezett finanszírozási háttér. Milyen szempontokat szükséges feltétlenül szem előtt tartani ennek során.
A másik azt válaszolta, hogy ő nem tett ilyet.
Gianni Infantino komolytalan dicshimnuszairól, a felemás színvonalú meccsekről, nevetséges jegyárzuhanásokról, kizsigerelt játékosokról és persze a torna döntőjének két résztvevőjéről is szó lesz.