Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A pénteki tőzsdenap végéig meghosszabbította az E-Star-részvények kereskedésének felfüggesztését szerdán a Budapesti Értéktőzsde.
A BÉT vezérigazgatója hétfőn rendelte el a felfüggesztést a szerdai kereskedési nap végéig, a mostani határozattal pedig ezt újabb két napra kiterjesztette. Az E-Star szerdán bejelentette, hogy négy kötvényének névérték alatti visszavásárlásáról döntött. Az E-STAR 2012/A jelű kötvényekből 478,2 millió forint névértékűt szerdán vissza is vásárolt bruttó 35 százalékos árfolyamon.
A másik három kötvénysorozatot a Budapesti Értéktőzsdén keresztül tartandó aukciós eljárás keretében tervezi visszavásárolni az E-Star. Ennek részleteiről - így különösen a mennyiségről és az árfolyamról - később, a rendelkezésre álló pénzügyi források pontos ismeretében tájékoztatja a befektetőket.
A társaság erre tekintettel továbbra is indokoltnak tartja az általa kibocsátott kötvények és részvények tőzsdei kereskedésének felfüggesztését a befektetői és hitelezői jogok védelme érdekében, mivel a tranzakciók befolyásolhatják az E-Star árfolyamát.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
Több robotrepülőgéppel vették célba az üzemet.
Magyar Péter magára vette.
Húszmilliárdos keretről lehet szó.
A legjellemzőbb hiányosságok között az olajszivárgást, a nem megfelelő fékhatást, a gumiabroncsok és a futóműalkatrészek állapotát jegyezték fel.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.