Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Idő hiányában nem tudja teljesíteni az Állami Autópálya Kezelő Zrt. követeléseit az e-útdíj tenderen a Hungarian Motorway - derül ki a konzorcium közleményéből.
Az Állami Autópálya Kezelő Zrt. a megtett úttal arányos elektronikus díjszedési rendszer hazai kiépítésére kiírt gyorsított közbeszerzési eljárására jelentkezők egyike a Hungarian Motorway Konzorcium, amelyet a többi pályázóval egyetemben hiánypótlásra szólított fel a kiíró.
Az idő hiánya miatt azonban a konzorcium nem képes a szükséges igazolások megszerzésére, ezért úgy döntött, hogy visszalép a pályázattól.
A további jelentkezőkről és az e-útdíj tenderről itt olvashat.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.