Miért veszélyes halogatni a digitalizációt? Cégvezetőként ezeket érdemes átgondolnia!
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Kilencvenmillió forintot csoportosított át a kabinet az október 23-i nemzeti ünnep lebonyolítására.
A Magyar Közlöny legutóbbi számában megjelent kormányhatározat szerint Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek kell azonnali hatállyal átcsoportosítania 90 millió forintot a nemzeti ünnep, valamint a kiemelt fontosságú rendezvények megvalósítására a rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalékból. A pénzzel 2013. február 15-ig kell elszámolni, a fel nem használt részét pedig visszafizetni.
Kovács Zoltán társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkár keddi budapesti sajtótájékoztatóján az ünnep programjairól szólva közölte: október 23-án reggel a zászlófelvonással kezdődik a hivatalos állami ünnepség a Kossuth Lajos téren, majd családi programokkal, nyitott parlamenttel várják az érdeklődőket. Délután kezdődik az ünnepi műsor, a téren Orbán Viktor miniszterelnök mond majd beszédet.
Elmondta, hogy idén újdonságokkal is készültek, így két új partnerük lesz, az egyik a Terror Háza Múzeum, ahol a diákcsoportoknak rendhagyó történelemórákat tartanak, a másik pedig az Operaház, ahol október 23-án délelőttől kora délutánig a családoknak és a fiataloknak összeállított programokkal várnak mindenkit.
Aki időben cselekszik, hatékonyabban működik és pályázatokhoz, új piacokhoz is hozzáférhet.
Bővült azon fejlesztési lehetőségek köre, amelyekre a Demján Sándor Tőkeprogramban forrást igényelhetnek a vállalkozások.
Javult a vállalkozások alkupozíciója: az árak konszolidálódtak, a kockázati prémiumok csökkentek, van verseny. Érdemes élni a lehetőségekkel.
Már egyetlen, megfelelően kiválasztott MI-eszköz révén is jelentős hatékonyságnövekedést érhetnek el a kisebb cégek is.
Nemcsak Majka, Dopeman számai is gondot okozhatnak Orbán Viktornak.
Az ország üzemeltetésére más is képes. Amit csak ők tudnak, abból pont elég volt. Európa visszavár.
Ha a tusványosi beszéd a NER szellemi iránytűje, Orbán most fordítva tartja.