Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Szalay-Berzeviczy Attila, a Budapesti Értéktőzsde korábbi vezetője szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a kormány el akarja kerülni a lakossági megszorításokat, de mélyreható reformokat sem hajlandó végrehajtani.
Bár van példastatuálási szándék Európa részéről, ennek ellenére nem szabad elfelejteni, hogy Magyarországot nem az elmúlt két év alatt kell megítélni, hanem az utóbbi 10 esztendő fényében, amikor is folyamatosan megszegte az ígéreteit a költségvetéssel kapcsolatban - mondta Szalay-Berzeviczy Attila, a Varsói Értéktőzsde elnöki főtanácsadója a köztévé Az Este című műsorában csütörtökön.
Szerinte az utóbbi idők pengeváltása a magyar kormány és a nemzetközi szervezetek között csak a folytatása annak a játszmának, amely már 2010 óta zajlik. A Budapesti Értéktőzsde korábbi vezetője szerint a legnagyobb problémát az jelenti, hogy a magyar vezetés el akarja kerülni a lakossági megszorításokat, ugyanakkor mélyreható reformokat sem hajlandó végrehajtani.
Ez szerinte azért kritikus, mert Magyarország önerőből, saját gazdasági teljesítménye alapján nem képes leszorítani a költségvetési hiányát, ezért a magánszektorra kell nagyobb terheket raknia. A nemzetközi szereplőktől éppen ezért nem lehet elvárni, hogy elnézőek legyenek az országgal szemben, amely viszont nem tud kilépni ebből a szituációból.
A szakember azt mondta, a mostani megszorítások szükségesek, de az, hogy két héten belül két egyenlegjavító csomagot jelentett be a kormány azt mutatja, hogy nincs átgondolt koncepció a gazdaságpolitikában, összecsapták az intézkedéseket, és látszik, hogy csak órákat dolgoztak rajtuk. Az EU és a piacok korábban is úgy számoltak, hogy túl optimista a gazdasági tárca forgatókönyve, így alakult ki a vita, hogy melyik felel meg a valóságnak.
A Magyar Bankszövetséggel kötött szerződés felrúgását, vagyis hogy a bankadó a korábban megállapodottak szerint mégsem feleződik jövőre, valamint, hogy a tranzakciós illeték a duplájára emelkedik, a főtanácsadó rossz üzenetnek tartja a piacoknak, hiszen bizalmatlanságot kelt. Ezen logika alapján a kormány bármely szektorral megtehet hasonlókat egyoldalúan, ez pedig elrettentő lehet a jövőre nézve.
Az esetleges IMF-szerződéssel kapcsolatban Szalay-Berzeviczy azt mondta, ismét hátralépett egyet Magyarország. Hozzátette, a miniszterelnök lassan egy éve kettős kommunikációt folytat, a kormány azt mondja, hogy lesz megállapodás, de a piac ezt nem látja.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.