Megjelent az új készpénztörvény! Milyen kötelezettségekkel kell számolniuk a cégeknek?
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Augusztusban a kiskereskedelmi értékesítés volumene 2,4 százalékkal, az év első nyolc hónapjában 1,4 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - jelentette a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.
A csökkenésben - hasonlóan az előző hónaphoz - az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek, az üzemanyagtöltő állomások, valamint a bútor- és műszakicikk-üzletek eladásainak visszaesése játszott meghatározó szerepet. Ugyanakkor folytatódott a csomagküldő és internetes kiskereskedelem dinamikus növekedése - közölte a KSH.
Az országos kiskereskedelmi üzlethálózatban, valamint a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben augusztusban 739 milliárd forint, az első nyolc hónapban 5263 milliárd forint értékű forgalmat realizáltak.
Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben a forgalom volumene - az élelmiszerárak 6,3 százalékos emelkedésével párhuzamosan - augusztusban 1,5 százalékkal mérséklődött, az év első nyolc hónapjában stagnált az előző év azonos időszakához képest.
A nem élelmiszer-kiskereskedelem forgalmának volumene augusztusban 3,5 százalékkal, az első nyolc hónapban 2,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától.
A legnagyobb mértékű, 9,3 százalékos visszaesés a bútor-, műszakicikk-üzletekben jelentkezett. A csökkenés mértéke az átlagost meghaladó, 4,8 százalékos volt az iparcikküzletekben is. A forgalom az előző évinél kisebb volumenű volt a textil-, ruházati és lábbeli (2,6 százalék), a gyógyszer-, gyógyászatitermék- (1,9 százalék), valamint a könyv-, számítástechnika-, egyéb kiskereskedelemben (1,0 százalék) is.
Folytatódott - a magas üzemanyagárak mellett - az üzemanyagtöltő állomások értékesítésének csökkenése, az eladások augusztusban 3,3 százalékkal, az első nyolc hónapban 2,8 százalékkal mérséklődtek. Ugyanakkor továbbra is dinamikus, 46,6 százalékos a bővülés a csomagküldő és internetes kiskereskedelemben - hívta fel a figyelmet a KSH.
Az előző hónaphoz mérten - a szezonális és naptárhatástól megtisztított adatok szerint - a kiskereskedelmi forgalom volumene lényegében nem változott. Az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelem értékesítése stagnált, a nem élelmiszer-kiskereskedelemé 0,6 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemé 0,9 százalékkal csökkent.
A KSH közölte azt is: az Eurostat október 3-án közölt, a naptárhatástól megtisztított adatai alapján a kiskereskedelmi eladások az Európai Unió 27 tagállamában 2012 augusztusában stagnáltak, míg az eurózóna országaiban 1,3 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. Augusztusban az országok nem teljes körére rendelkezésre álló adatok 12 tagállamban bővülést, 10-ben csökkenést mutattak.
A jelentősebb országok közül az Egyesült Királyságban 4,5 százalékkal, Franciaországban 0,3 százalékkal nőtt, míg Németországban 0,8 százalékkal visszaesett a kiskereskedelem volumene.
Az európai statisztikai rendszerben a kiskereskedelembe nem számító gépjármű- és járműalkatrész-üzletek eladásai augusztusban 16,1 százalékkal, az első nyolc hónapban összességében 1,0 százalékkal maradtak el az előző év azonos időszakától.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Folyamatosan bővül a céges bankkártyapiac. A kínálaton egyre inkább látszik, hogy a neobankok megjelenése versenyre készteti a hagyományos bankokat is.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
A bvk hosszú távú döntés, az adózási kérdéseket ezt figyelembe véve célszerű kezelni.
Még mindig nem örök, de a most várhatónál hosszabb és egészségesebb életet ígérnek a longevity módszerei. A területen az utóbbi időben több érdekes és fontos tudományos eredmény is született.
Sokszor kipróbált eszközökkel igyekszik visszacsábítani híveit a választások előtt az Orbán-kormány
A legnagyobb orosz aranybányászati cég is Konsztantyin Sztrukové volt.
Magyar Péter felemelkedése önmagában csak az egyik oka annak, hogy a miniszterelnök alatt szemlátomást inog a szék.
A miniszterelnök lánya szerint gyerekei magánéletét állítják célkeresztbe.
A tervet Magyarországra szabták.
A hőmérő is 30 fok fölé kúszik.
A fiú fiatalabb testvéreivel játszott, akik magára hagyták, ekkor történt a baj.
Úgy tudni, az Aeroflot Minszkből Moszkvába tartó járatát lőtték meg.